Becsületrendet kaptak a vonatos mészárlást megakadályozó utasok

Fotó: MTI/AP / Michel Euler

-

A legmagasabb francia kitüntetésben részesült az a három amerikai és egy brit állampolgár, akik megakadályoztak egy marokkói terroristát, hogy vérengzést rendezzen egy Párizsba tartó vonaton pénteken.


Spencer Stone, Alek Skarlatos, Anthony Sadler és Chris Norman Francois Hollande elnöktől vehették át a francia becsületrendet. Két francia állampolgárságú utast is ki fognak tüntetni az érdemrenddel a későbbiek folyamán. Az utasok még azelőtt leteperték a 25 éves Ayoub El-Khazzanit, hogy az fegyverével öldöklésbe kezdhetett volna.


„Azért vagyunk itt, hogy lerójuk a tiszteletünket négy férfi előtt, akik bátorságukkal életeket mentettek” – mondta Hollande a ceremónián. „Franciaország nevében szeretném kifejezni köszönetemet. Az egész világ felnéz önökre a bátorságukért. Mindannyiunk számára követendő példaként szolgáltak, az életüket tették kockára a szabadság védelmében.”



Egy francia-amerikai állampolgár, Mark Moogalian és egy nevét elhallgatni kívánó francia is részesülni fog a kitüntetésben. Moogaliant lövés érte a nyakán, így még kórházban fekszik. Az ő életét feltehetően az amerikai légierőben szolgáló Stone mentette meg, aki ujjával elszorította a sebet. Stone szintén megsérült, őt késsel vágta meg a marokkói származású terrorista.