Beállva is imádkoztam

Fotó: MTI / Bruzák Noémi - illusztráció

-

Nem könnyű kiutat találni az alvilágból, ha valaki beleszületett. Egy fiatal anya a hitbe kapaszkodva kitört a drogfüggőségből és prostitúcióból, és egy észak-magyarországi faluban próbált új életet kezdeni. Azért látogattuk meg, hogy elmesélje a történetét, aztán váratlanul egy filmbe illő szöktetésbe csöppentünk. Pedig a cél nem valami egzotikus helyszín, csak a közeli anyaotthon volt, ahová a brutális élettársa elől menekült.


„Gyere, megyünk megint anyaotthonba, Zsoltika, nem fog többet bántani az István.” Egy észak-magyarországi kistelepülés óvodájában vagyunk, Anita sietve öltözteti hatéves kisfiát. Alvásidőben rángatjuk ki a kisfiút, már el sem tud köszönni a többiektől, de azért a hírre „jaj, de jó” felkiáltással ugrik anyja nyakába.

Sietni kell, ezt az óvónő is tudja, mert Anita élettársa bármikor benézhet a gyerekért. Nem egyszerű elbújni egy kis településen, Anita napok óta kerülő úton megy munkába is. Négy napja menekültek el otthonról agresszív élettársa elől, a helyi lelkész segített nekik elbújni egy diákszállón. A nagy kapkodásban csak a kisfiúnak dobált be pár ruhát és a Bibliáját vitte magával, ő viszont már napok óta ugyanabban a szakadt melegítőben jár be dolgozni a falu kisüzemébe. A lelkésznél már balhézott miatta az élettársa, de a munkahelyére szerencsére nem mer odamenni.

„A faluban senki nem mer ujjat húzni az Istvánnal. Hiába fizetnék, nem mernek beköltöztetni a városba, mert az az ember szétverné őket” – mondja Anita. Szavait a kimenekítésére érkező pesti lelkész is megerősíti. Gábor atya is fél egy kicsit, hogy összefutunk Istvánnal. (A település nevét a nő védelmében nem írjuk le, és a keresztneveket is megváltoztattuk. A cikkben szereplő képek illusztrációk.)

Anita negyven év körüli élettársa szinte a börtönben nőtt fel, betörésért és más bűncselekményekért összesen 22 évet ült. Eddig többet volt bent, mint kint. Pár hónapja szabadult, akkor költözött vissza szülőfalujába. Fizikai ereje miatt a börtönben mindig ő volt a főnök, de amikor Pesten szabadlábon volt, a nyolcadik kerületben is sokan rettegtek tőle.

„Egyszer összevitatkozott valakivel az udvaron, beleállították a kést, de még úgy is szétverte a fickót. Engem is sokszor megpofozott, egyszer villával is alaposan összeszurkált”– meséli a 32 éves Anita, miközben a szúrásnyomokat mutatja a hátán és a combján. A részeg férfi összesen harmincegyszer állította bele különböző testrészeibe a villát, egyszer pedig az arccsontját is eltörte.



István számtalanszor fogadkozott már, hogy nem iszik többet, ebbe a faluba is azért költöztek, hogy Pesttől távol új életet kezdjenek. De pár hónap után ismét üres sörös dobozokkal volt tele a szoba. A nő szerint egyre többször jöttek át a férfi régi barátai, és ismét betöréseket tervezgettek. Amikor otthon volt, legtöbbször „agresszívra” itta magát, ilyenkor Zsoltikát rendszeresen azzal fenyegette, hogy felkeni a falra.

Anitánál négy napja telt be végleg a pohár. István ismét részegen kötözködött a gyerekkel, akinek „keze-lába remegett” . Amikor végre elment otthonról a férfi, fogta a kisfiút és elszaladt vele segítséget kérni a plébániára. Közben kétségbeesésében felhívta Gábor atyát, a fővárosi lelkészt is, akinek a segítségével másfél éve kiutat talált a drogfüggésből és a prostitúcióból. Gábor atya vállalta, hogy odautazik és segít neki, így most az óvodában közösen tervezik, hogyan hozzák el a házból a legszükségesebb holmikat. Közben állandóan cseng Anita telefonja, élettársa a kisbolt vezetékes telefonjáról hívogatja. Ez jó jel, legalább most biztos nincsen otthon. A gyereket azért nem merik magukkal vinni, Anita arra kér, hogy vigyázzak Zsoltikára a plébánián, amíg pakolnak. Zsoltikának nem tetszik, hogy nem mehet haza a cicájához.

„Értsd meg, nem jöhetsz, ott tartana minket az István, ha hazaér” – magyarázza neki az anyja.

„De akkor elhozod magaddal a Cirmit is?”– kérleli a kisfiú.

„Nem, ugyanolyan anyaotthonba megyünk, mint Pesten voltunk. Majd rajzolunk cicát”– csitítja az anyja.


A VIII. kerület egy kevésbé frekventált része


Amíg mi a plébánián várakozunk, Zsoltika rajzolgat és egy percre sem hagyja abba a beszédet. Úgy tűnik, jó emlékeket őriz a pesti anyaotthonról, azt mondja, ruhát és játékokat is kapott. Elég világosan látja a helyzetét, messze költöznek a falutól, nem valószínű, hogy jön még ebbe az oviba.

„A pesti oviban hajó volt a jelem, itt banán, most újat kell megtanulnom.”

Fél óra múlva Anitáék is visszaérnek a plébániára. Három percen múlt, hogy nem találkoztak össze a hazafelé tartó Istvánnal, aki szerencsére nem ismerte fel az idegen kocsit. Most viszont ismét sietni kell, mert a férfi azóta biztosan észrevette, hogy eltűnt a holmijuk a lakásból. A kocsiban Anita csak akkor meri levenni a kabátját, amikor végre elhagytuk a falu végét jelző táblát.

„De aztán megígéri Anita, hogy többé nem jön vissza az Istvánhoz! Mert aztán minden héten nem tudok jönni megmenteni magát Pestről” – töri meg a csendet Gábor atya.

„Huh, atyám, soha az életbe nem jövök vissza ehhez, hát az a veszély fenyeget mellette, hogy megüti a gyerekemet. Pedig tudja, atyám, hogy nekem a Zsoltika a legkedvesebb a világon.”


A Józsefváros zűrös részéről kerültek Észak-Magyarországra


Anita a gyermekei apján keresztül ismerte meg Istvánt. Visszatekintve már a drogok okozta bódultság számlájára írja, hogy belehabarodott, és nem nézte meg jobban a környezetét. István együtt szabadult a börtönből a gyerekek apjával. Azt hitte, vele majd jobb élete lesz, de hamar kiderült, hogy csöbörből vödörbe csöppent.

Amíg sok nő számára az anyaotthon egy kényszermegoldás, Anita az egyetlen kiutat látja benne régi életéből. Amikor Gábor atya közölte vele, hogy a közeli anyaotthonban tudják fogadni, örömében többször elsírta magát. Anita az egyházon és a gyermekjólétiseken kívül nem nagyon tud kihez segítségért fordulni, gyakorlatilag semmilyen családi háló sincsen körülötte. Története nem egyedi a nyolcadik kerületben, ő legalábbis nem tartja annak.

13 éves volt, amikor anyja lopásért börtönbe került. Nem nagyon látott maga előtt más utat, mint hogy prostituáltnak álljon az Illatos úton. Ebből tartotta el magát és akkor hároméves öccsét. Úgy emlékszik, hogy nem volt furcsa érzés kiállnia az utcára, minden lány ezt csinálta körülötte, ők tanították. Ezzel párhuzamosan kezdett drogozni. Ezt is sokan csinálták körülötte, a függőség pedig kamaszként még egyáltalán nem tűnt reális veszélynek. Napi tíz-tizenöt ügyféllel jól keresett, de a pénz nagy része el is ment a drogokra. „Nemigen voltam eszemnél, szinte minden drogot kipróbáltam. Még heroinoztam is egy hónapig, de azt nem bírta a szervezetem. Ötezer forintot kértem a férfiaktól, sok pénz megfordult a kezemben akkoriban, de számolatlanul el is ment.”



Anitának annyiban szerencséje volt, hogy csoportosan, tapasztaltabb nőkkel járt le dolgozni az utcára, így nem került egyetlen futtató markába sem. Nem emlékszik olyan ügyfélre sem, aki bántotta volna, pofonokat csak otthon kapott az élettársaitól.

Előző élettársától 16 évesen szülte első gyerekét. A lánya most tizenöt éves, és Anita „nyomorból kiemelkedett” bátyjával lakik Pesten. Anita azért küldte el a bátyjához, mert „a kerületben már kinézték maguknak a férfiak”, és nem akarta, hogy a lánya is prostituáltként végezze.

A nyolcadik kerületben eltöltött évek alatt Anitát sok mindenbe beszervezték ismerősei. A prostitúció mellett, többször lopott, zsebelt, csalt, és egy lakásba is betört. Mivel a bíróságon látták rajta az igyekezetet, végül csak két év felfüggesztett börtönt, százezer forint pénzbírságot és több száz óra közmunkát kapott öt év börtön helyett.

Gábor atyával szomszédok voltak Budapesten. Évekig csak köszöntek egymásnak, a lelkész emlékei szerint Anita szégyenlősen elfordította a fejét, ha éppen be volt állva. Józanabb pillanataiban azonban Gábor atya megpróbálta megállítani és a lelkére beszélni. Ez kezdetben zavarta a lányt, aztán már ő fordult segítségért az atyához. A drog miatt az utolsó öt évben egyre jobban kicsúszott az irányítása alól az élete, le akart szokni, és ezt Gábor atyának is elmondta.

A fordulópont másfél évvel ezelőtt jött el Anita életében. Meghalt az édesanyja, majd elvették tőlük az önkormányzati lakást, ahol addig éltek. Utcára került, onnan járt el strichelni. Közben időről időre ellátogatott a lelkészhez beszélgetni.

„Beállva is imádkoztam, tudtam, hogy segíteni fog rajtam az Isten.”


Az akkor ötéves Zsoltika nyolc hónapig aluljárókban és lépcsőházakban aludt Anitával, egy babakocsiban. Aztán egyre jobban közeledett a tél, és Anita tudta, hogy tennie kell valamit, különben elveszik tőle a gyerekét.

„Álltam a gyermekjóléti előtt, és csak sírtam, nagyon féltem bemenni. De aztán mégis bementem, elmondtam, hogy drogozok, és le akarok szokni, csak adjanak egy fedelet a fejem fölé a kisfiúval.”

A gyermekjóléti intézet gondozója felvette Anitát egy pesti anyaotthon várólistájára. Közben beköszöntött a hideg, és Anitának lépnie kellett. Feltört egy lezárt önkormányzati lakást az Illatos úton, és onnan kezdett új életet. Többé nem állt ki az út szélére, hanem közmunkára jelentkezett, utcákat takarítani. A gyermekjólétisek közben többször el akarták vinni Zsoltikát a fűtetlen lakásból, de látták Anitán, hogy nagyon igyekszik, ezért végül vele maradhatott a fiú.

„Mindig többet csináltam, mint amit kértek. Mire másodszor jöttek, már volt személyim és munkaviszonyom is.”


újrakezdés, kábítószer, anyaotthon, Ferencváros, Dzsumbuj, Illatos út

Az Illatos úti önkormányzati házakat azóta már lebontották


Gábor atya lassan tizenöt éve követi nyomon Anita életét. Az atya kevés embert ismer a kerületben, aki szorgalmasabban dolgozna Anitánál, mióta másfél éve eldöntötte, hogy új életet kezd.

„A főnöke hamar rájött, hogy Anita szebben és hamarabb végez a legmocskosabb utcával is, mint hat másik ember együtt” – meséli az atya.

Közben Zsoltikával bekerült egy budapesti anyaotthonba, onnan járt vissza dolgozni a nyolcadik kerületbe. Szorgalma miatt főnöke át akarta helyezni jobb kerületekbe. Ott sokkal kevesebb takarítani való lett volna, de az atya miatt Anita ragaszkodott a nyolcadik kerülethez. Ebédszünetekben mindig bejárt beszélgetni a lelkészhez, ami sokat segített neki, hogy ne essen vissza a drogozásba. A helyi gyülekezetbe is rendszeresen eljárt, ahol egészen más embereket ismert meg, mint az utcán.


Takarítóként más volt látni a drogosokat. Egyszer egy férfi előttem szívta fel a pocsolyából az esővizet a fecskendőbe, azzal nyomta be magának az anyagot. Félelmetes volt ezt tisztán végignézni.

Anita most már nagy hibának tartja, hogy édesanyja halála után válaszolt István börtönből küldött leveleire, és végül adott neki még egy esélyt. „Elhittem neki, hogy velem együtt majd ő is megváltozik.”

Ezért az ígéretért hagyta ott egy hónapja a budapesti anyaotthont, és költözött a börtönből szabaduló férfival és Zsoltikával Észak-Magyarországra. Bár a helyi lelkész ajánlásával ott is kapott munkát, mégis csapdába esett. A férfi családjánál hiába panaszkodott, ők nem mertek beleavatkozni a dolgaikba. István pedig részegen rendszeresen ütötte és a gyerekét is fenyegette. Egyedül a helyi lelkészre számíthatott, aki folyamatosan tartotta a kapcsolatot Gábor atyával is.

„Anita esete nem egyedi a nyolcadik kerületben, de az észak-magyarországi szegény falvakban sem. A hit és a gyülekezet sokszor az egyetlen mankó ezeknél a halmozottan hátrányos családi helyzetben lévő embereknél. Ezért keresek minden alkalmat az utcán, hogy megszólítsam őket, beszélgessek velük”– mondja Gábor atya.


újrakezdés, kábítószer, anyaotthon, heroin, intravénás kábítószer, fecskendő


A vidéki anyaotthon felé tartva Anita elkezdi hangosan számba venni a teendőit. A hétvégén berendezkednek a kisfiúval a szobájukba, aztán le kell cserélnie a számát is, hogy élettársa ne tudja utolérni. Jövő héten be kell jelentkeznie a felügyelőjénél, le kell dolgoznia a büntetését, különben börtönbe zárják. Aztán, ha az megvan, akkor fizetős munkát kell találnia, amiből meglátogathatja a lányát és törlesztheti a pénzbüntetését. Zsoltinak új óvodát kell keresnie, és új macit is ígért neki, mert a játékait már nem volt ideje összepakolni.

De mindenek előtt elkéri az atya mobilját, és felhívja a lányát, aki most felvételizik a középiskolába. Elmeséli neki a kalandos napot, és megígéri, hogy elküldi neki az új számát. De mielőtt kiszállnánk az atya autójából, kissé ingerülten búcsúzik tőle:

„Ne idegesíts engem azzal az iskolával, Anna, oda csupa drogos jár. El fogsz ott teljesen zülleni, hallod? Tanulj és írd meg jól azt a felvételit, mert jó iskolába kell kerülnöd.”