Bárcsak bérelhetnénk tovább ezt a szörnyű lyukat jó drágán

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

Öten laktak a VIII. kerület szívében, egy borzasztó állapotú szobában. Két felnőtt a három gyerekkel. Ráadásul havi 90 ezerért. Mégis ez volt nekik az élet, az utolsó mentsvár, mert máshol nem kaptak albérletet, még önkormányzatit sem. Most innen is kidobják őket.


Félünk, hogy az utcára kerülünk, ráadásul most tél van.

Elkeseredetten beszélt lapunknak a helyzetéről egy leszázalékolás előtt álló roma asszony. Három gyerekével – egy 8, egy 10 és egy 14 évessel – és leszázalékolt élettársával él egy nagyjából 15 négyzetméteres szobában a józsefvárosi Karácsony Sándor utcában. Illetve élt, egész mostanáig.



Az asszony azt mondja, az egész azzal kezdődött, hogy kirakták őket egy önkormányzati lakásból. Már akkor sem tudták, hogy merre menjenek tovább. Próbáltak másikra pályázni, de „nem is tárgyalnak veled, ha nem raksz le pénzt”.

Mint elmondta, nagyon nehéz lakást találni, főleg három gyerekkel. „Még ha valaki nyitott is arra, hogy kiad nekem egy szobát, ha meghallja, hogy gyerekeim vannak, egyből elzárkózik a bérbeadástól” – mondta az asszony, akit láthatóan nagyon megviselnek a történtek.

„Ezt a szobát végül úgy találtuk, hogy az utcát jártam, hátha valami sikerül. Aztán megálltam a Koszorú utca sarkán, mert úgy sírtam, hogy utcára kerülök a gyerekekkel, amikor odajött egy férfi, hogy miért sírok. Amikor elmondtam neki, azt mondta, hogy itt a Koszorú utcában tud szobát, és megadta a lakást üzemeltető férfi számát. Akkor mutatták meg nekünk ezt a Karácsony Sándor utcai szobát, és noha drága volt, nem volt más választásunk.”



A szóban forgó albérletekről már többször is írtunk (itt és itt). Egy kézben vannak; a meglepően jól működő üzleti modell lényege, hogy méregdrágán adják ki a farostlemezekkel kialakított apró, néhány négyzetméteres kis szobákat, jobbára nehéz helyzetű embereknek.

Ráadásul a szobák nemcsak kicsik, lerobbantak is. Mint ahogy korábbi cikkünkben írtuk, októberben az egész házban nem volt gáz, a bérlők lakta lakásban azóta sem kapcsolták vissza. Egy alapítványtól kapott kis villanyradiátorral próbáltak befűteni, de az nagyon gyengén működött. A szobájuk ajtaján valamiért nem volt kilincs, csak behajtani lehetett, pedig a bejárati ajtón és az előszobai konyha ablakában sincsen üveg.



A falból kilóg a konnektor, a csillár nem ég, piszkos minden fal, de mint a nő elmesélte, ők már így vették ki. Amióta nem volt gáz, egy egylapos rezsóval melegítettek vizet, úgy próbáltak meg mosakodni, a mosást pedig hideg vízzel oldották meg.



Amikor beköltöztek, rögtön kifizették a bérleti díjat, ami ekkor 95 ezer forint volt (később már „csak” 90 ezer forint), meg két havi kauciót is, vagyis összesen 190 ezer forintot. A saját pénzünkből nem tudták volna előteremteni a kezdeti összeget, az asszony azt mondja, már felnőtt gyerekei segítettek nekik. De akkor


nem kaptunk erről semmilyen papírt, azt mondták, majd azt is hozzák, ahogy a szerződést is. De nem hozták.

Ekkor egy ismerősük segített, hogy forduljanak az egyik alapítványhoz, ők segítettek megírni egy szerződéstervezetet, de végül mégis az üzemeltető szerződését írták alá augusztusban, amely december 31-ig szólt.

Az asszony nem érti, miért bánnak így velük, hiszen


mindig tisztességesen fizettünk a szobáért, általában minden hónap másodikán, pedig csak 10-éig kellett volna. Sőt, amikor például kilincsre, tatarozásra vagy éppen csótányirtásra kértek tőlünk pénzt, akkor is adtunk.

Karácsony Sándor utca


Más kérdés, hogy ezek közül legfeljebb a rovarirtásnak van nyoma.

Decemberben ennek ellenére már elvették tőlük a kulcsokat, azóta – az egyébként mindig nyitott bejáratú – lakásban lévő saját szobájukat sem tudták bezárni, bárki szabadon bejárhatott.

Hétfőn el kellett hagyniuk a szobájukat. Rövid időre sikerült megoldást találniuk, de pár hétnél többet az új helyen sem maradhatnak. A kilátásaik pedig cigány családként nem jók az albérletkeresésnél.


Folyamatosan kerestünk, hiszen nagyon drága ez a szoba. Erzsébeten majdnem találtunk egy kétszobás lakást 70 ezer forintért, már a háznál jártunk, de amikor a kapucsengőt nyomtuk meg, azt mondták, hogy addigra kiadták. Pedig 10 perccel azelőtt, mikor telefonáltunk, még azt mondták, hogy menjünk, várnak ránk.

Karácsony Sándor utca


A hatszobás lakásban közben egyre kevesebben laknak, a legtöbbeket már kiköltöztette a tulajdonos, illetve az üzemeltető. Egy szomszédos, szintén nagyon kicsi, nagyjából hat négyzetméteres szobát bérel egy nigériai férfi, aki csak ritkán van ott, üzlettársainak, barátainak szokott ott szállást adni.

A házban találkoztunk egy férfival, aki azt mondta, ő egyszer arra érkezett haza, hogy lezárták a szobáját, pedig állítása szerint rendesen fizetett. Nem mert követelőzni, mert azt hallotta, hogy „maffiózók viszik itt az üzletet”.

Neki sincs hova mennie; mint mondta, nem adnak neki ki szívesen szobát, ezért kénytelen ezzel beérni. Nála egyébként egyáltalán nincs fűtőtest, egy rezsón melegít vizet, azzal próbálja felfűteni, de emiatt inkább csak nyirkos a levegő, mint meleg.

Akikkel beszéltünk, azt mondták, a lakás korábbi lakóival többször volt probléma, sokszor italoztak, dorbézoltak, nőket vittek fel a szobájukba. A nagy menekülthullámkor migránsoknak is adtak ki szobát, de egyszer a rendőrség kiment a lakáshoz, utána már nem laktak ott.


Karácsony Sándor utca


Hova tovább?

A szoba a rengeteg hiányosságával és problémájával együtt azonban még mindig jobb, mint utcára kerülni három gyerekkel, főleg most, a mínusz tíz fokban. Az asszony mégis azt mondja, ő kiköltözik, csak adják vissza a kauciót, mert anélkül nincs reménye következő albérletre.

Amikor a szobában jártunk, éppen a lakás üzemeltetőjével beszélt, aki előbb azt mondta neki, hogy nem adja vissza a pénzt, mert lelakták a szobát, majd azt, hogy nincs is mit visszaadnia, mert sose kapta meg.

A család közben egyre elkeseredettebb, anyaotthonoknál is csak a várólistára sikerült felkerülniük, mert mindenhol telt ház van. És noha pár hétre most talán találtak megoldást, ennél tovább ott sem maradhatnak, ahol most vannak. Ráadásul a bútoraikat kénytelenek voltak a Karácsony Sándor utcában hagyni, mert sehová sem tudták addig elrakni.


Ha valaki segítene szeretne a családon, akkor A Város Mindenkié csoporton keresztül ezt megteheti.