Bajban Európa, Amerikától lopott harcmodorral támadnak a terroristák

Fotó: NurPhoto / Karam Almasri

-

Ha lehet hinni az Iszlám Állam fenyegetőzésének, akkor a brüsszeli után hamarosan újabb merényletek fogják lángba borítani Európa nagyvárosait. Miért jelent az Iszlám Állam merőben másfajta kihívást a titkosszolgálatok számára, mint a többi terrorszervezet? Miben hasonlít egy molenbeeki terroristasejt az amerikai különleges egységekhez?


Annak a veszélye, hogy európai dzsihadisták visszaszivároghatnak a Közel-keletről Európába már évtizedek óta aggasztja a nyugati titkosszolgálatokat. Az iraki és afganisztáni háborúk idején félő volt, hogy a harcokban megedződött és az al-Kaidához köthető terroristák gyökeret verhetnek Európa muzulmán közösségeiben.


Az al-Kaida „átszivárgása” azonban elmaradt, a szervezetnek nem sikerült az Európában kialakult közel-keleti és észak-afrikai közösségekben jelentős tényezővé válnia, és főleg nem sikerült magához vonzania a csoport által „tiszta bőrűeknek” nevezett embereket – vagyis azokat, akik európai útlevéllel rendelkeznek, és így könnyebben át tudnak jutni az ellenőrzéseken.

A Forreign Affairs külpolitikai szaklap cikke szerint az Iszlám Államnak néhány rövid év alatt pont azt sikerült elérnie, amit az al-Kaida csak nagyon szeretett volna: a másod- és harmadgenerációs európai muzulmánokat tömegestül a zászlójuk alá toborozni, majd ütőképes terrorsejtekként visszacsempészni őket nyugatra. Ugyan a 80-as években az Oszama bin Laden vezette Arab Légióban is sok nyugati dzsihadista harcolt, ám ők tized annyian sem voltak, mint az ISIS európai harcosai.

A cikk szerint az al-Kaida és az Iszlám Állam merőben különböző stratégiával igyekezett elhozni a dzsihádot Európába. Az al-Kaida a saját területein fenntartott táborokba próbálta elhozni a radikalizálódott nyugatiakat, ahol összetett terrorakciókra képezték ki őket kiemelt célpontok ellen. Az Európába visszajutott sejtek szinte egyáltalán nem dönthettek önállóan, távolról irányították őket. Az Iszlám Állam módszere ezzel szemben sokkal jobban hasonlít ahhoz, mint amit az amerikai különleges egységek is használnak: az egyes különítményeknek a „parancsnok célja”, vagyis a kívánt végeredmény van megadva, onnantól rájuk van bízva, hogyan érik el azt. Ez utóbbi módszer sokkal veszélyesebb Európára nézve.



A 21. század terroristái

Míg az al-Kaida inkább a hadviselés fizikai aspektusaira helyezte a hangsúlyt, mint a technológiaira, az Iszlám Állam emellett maximálisan kihasználja az internet és a közösségi média nyújtotta lehetőségeket. Az Iszlám Államéhoz hasonló, a brutalitása ellenére szofisztikált propaganda nélkül az al-Kaida jóval kevesebb újoncot tudott toborozni magának.

Az al-Kaida elsősorban Afganisztánban, Pakisztánban és Jemenben vetette meg a lábát, ezekből az országokból sokkal nehezebb volt Európába jutni, mint az Iszlám Állam hátországának számító Szíriából Törökországon keresztül. Az al-Kaidához csapódó nyugati harcosok közül ráadásul sokan zavart elmeállapotúak és nehezen kezelhetőek voltak – állítja a Foreign Affairs cikke, amely példaként Omar Hammamit és Osama al Britanit hozza fel. Az amerikai és a brit dzsihadista az al-Kaida szomáliai fiókszervezetében, az al-Shabaab nevű milíciában töltöttek be fontos pozíciókat, amíg meg nem romlott a kapcsolatuk a vezetőséggel, és a többi nyugati harcossal ki nem váltak a szervezetből. Az al-Shabaab végül kivégezte a két férfit.

Megbízható nyugati harcosok híján az al-Kaida kénytelen volt érvényes vízummal rendelkező arabokat alkalmazni az akcióihoz. Az így besorozott emberek rendszerint intelligens, fegyelmezett és diplomás férfiak voltak – nulla harctéri tapasztalattal. A legtöbbször tehát maga a terrorakció volt az első éles bevetésük, közel-keleti származásuk miatt pedig könnyen feltűnést keltettek. Noha voltak sikeres akcióik – elég, ha 9/11-re gondolunk –, a legtöbbször sikerült a merényleteiket időben megakadályozni.

Ezzel szemben az Iszlám Állam nyugati harcosainak sokszor vagy komoly harctéri tapasztalata volt, vagy büntetett előélete – esetleg mindkettő. Ezeknek az embereknek már nem okoz különösebb gondot a gyilkolás. Az Iszlám Állam ügynökei könnyedén képesek visszailleszkedni a közösségekbe, ahol születtek, ráadásul a célpontjaikat rendszerint kiválóan ismerik. Emellett a visszaszivárgott terrorsejtek tagjai gyakran igen jól ismerik egymást: gyerekkori barátok, akik együtt szöktek el Szíriába, együtt harcoltak és együtt tértek vissza. Egy bevetés során az ilyen szoros kapcsolatok rengeteget számítanak.



A parancsnok célja

A már említett „parancsnok célja” nevű harcmodor szintén lényeges előnyökhöz juttatja az Iszlám Államot. Az al-Kaida tervei az összetettségük miatt könnyen sebezhetőek is voltak, a Pakisztánból és Afganisztánból történő irányítás pedig lényegesen lelassította a folyamatokat. Ezzel szemben a gyakorlatilag autonóm módon működő ISIS-egységek azonnal és rugalmasan reagálhatnak a megváltozott szituációkra, anélkül, hogy a vezetés parancsaira kellene várniuk.

A „parancsnok célja” azt írja le, hogyan kell kinéznie a harctérnek a sikeres akció után. A harcmodor alkalmazói felkészültek a körülmények gyors változásaira, az ellenség váratlan lépéseire és a többi olyan tényezőre, ami használhatatlanná teheti a legrészletesebben kidolgozott tervet is.

A kevesebb kommunikáció az ügynökök és a vezérkar között a lebukás kockázatát is jelentősen csökkenti. Az al-Kaida támadásait a nyugati titkosszolgálatok sokszor a kommunikáció fokozódásából előre meg tudták jósolni, ráadásul a szervezet fénykorában még nem álltak rendelkezésre azok a titkosító szoftverek, amelyekkel az Iszlám Állam igyekszik manapság elkerülni, hogy lehallgassák.

Az új technológiák és globális terror új formái soha nem látott kihívások elé állítják a világ titkosszolgálatait és terrorelhárítási egységeit. Ha a Nyugat lépést akar tartani az egyre mozgékonyabbá váló terroristákkal, nem engedhet meg magának olyan hibákat, mint amilyeneket a belga titkosszolgálat követett el sorozatosan az utóbbi időben.