Babos az olimpián, Djokovic páholyban

Fotó: Bongarts / Dennis Grombkowski

-

A magyar teniszezőnő 45. helyével bebiztosította helyét a riói olimpiára, ezzel 2012 után másodjára résztvevő. A férfiaknál a friss Roland Garros-győztes Novak Djokovic trónja érinthetetlen.


Habár Babos Tímea egyéniben a második körben búcsúzott a vasárnap zárult Roland Garroson, olimpiai kvótáját semmi sem veszélyeztette, ugyanis a világranglista első 56 játékosa képviselheti hazáját Rióban. A feltételek között szerepelt az is, hogy három Fed-kupa-részvétel kötelező volt a játékosoknak 2013 és 2016 között. Az ITF és a női tornákat szervező WTA egyelőre nem tette közzé hivatalosan a riói résztvevők névsorát.

"Boldog vagyok, fantasztikus érzés. A tenisz speciális sportág ebből a szempontból, mivel előtte is van egy versenyünk és utána is azonnal lesz, így az utolsó pillanatban fogunk odaérni, és amint végzek, el is kell onnan sajnos jönnöm. Ez lenne az, amit másként csinálnék, azaz több időt töltenék az olimpián" - mondta Babos, hozzátéve, felejthetetlen élményekkel gazdagodott 2012-ben Londonban, és hasonlókra számít Brazíliában is.


Női világranglista:

1. (1.) Serena Williams (amerikai) 8330 pont
2. (4.) Garbine Muguruza (spanyol) 6766
3. (2.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 6080
4. (3.) Angelique Kerber (német) 5620
5. (6.) Simona Halep (román) 4471
6. (5.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 4221
7. (7.) Roberta Vinci (olasz) 3405
8. (8.) Belinda Bencic (svájci) 3260
...45. (45.) Babos Tímea 1260


Novak Djokovic első Roland Garros-győzelméről itt írtunk korábban, sikere azt is jelenti, hogy minden idők legmagasabb ranglistás pontjával (16950) vezeti a férfiak listáját Andy Murray (8915) és Roger Federer (6655) előtt. A Garrost sérülés miatt feladni kényszerülő Rafael Nadal feljött a negyedik helyre, a tavalyi Garros-bajnok Stan Wawrinka pedig az ötödikre csúszott vissza.