„Azok lesznek sikeresek, akik már a főiskolán is aktívak” (X)

-

Márkaszakértőként több száz cikket publikált és többtucatnyi cégnek adott tanácsot, tanárként pedig marketingszakemberek százait indította el a pályán Papp-Váry Árpád, a Budapesti Metropolitan Főiskola Marketing Intézetének vezetője, akivel az iskola névváltása kapcsán beszélgettünk.


Mióta tanít a Budapesti Metropolitan Főiskolán, illetve elődjén, a BKF-en?

Főállásban 2006 óta, de óraadó tanárként 2001-től, azaz a kezdetektől fogva.

Ez idő alatt miben változott az intézmény?

A hőskor egészen más volt, kevesebben voltunk, mindenki ismert mindenkit. A családias hangulat persze megmaradt, csak most már egy jóval nagyobb család vagyunk. Kezdetben a képzés is sokkal behatároltabb volt, leginkább a kommunikációra fókuszált. Azóta viszont annyi területtel bővült, hogy már a felsorolás is kitöltené ezt az interjút.


Papp-Váry Árpád, a Budapesti Metropolitan Főiskola Marketing Intézetének vezetője


Szakmai szemmel nézve milyen márka volt a BKF, és milyen márka most a Metropolitan?

Szerintem a BKF is egy szerethető márka volt azok számára, akik oda jártak vagy ott tanítottak. Modernebb más hasonló intézményeknél, nemcsak felszereltségben, hanem az oktatás módszertanában is. A kívülállók számára viszont nem volt ennyire kifejező, és egy idő után nagyon szűk lett, könnyű volt összetéveszteni más hárombetűs intézményekkel. Ehhez képest a Metropolitan márkában jóval több a lehetőség. Egyszerre magyar és nemzetközi, nagyvárosi és modern, energikus és fiatalos.

Milyen szakemberek tanítanak a Marketing Intézetben?

Az oktatók kiválasztása kétféle szempont szerint zajlik: egyrészt rendelkeznek-e megfelelő tudományos háttérrel, doktori fokozattal, másrészt fel tudnak-e mutatni kiemelkedő szakmai karriert. Ez a kettő ritkán találkozik egy emberben, de nálunk van rá több példa is. Mint Dér Dezső, aki Arts & Business területen oktat és a budai Várban szervezett egy nagy kiállítást, vagy Monostori Katalin, akinek a PR-oktatás mellett saját ügynöksége van, sőt szuvenírboltjai is. Emellett támaszkodunk azokra, akik neves szakemberek, és a médiában is gyakran szerepelnek, mint Sas István, a reklámszakma doyenje vagy Perlaky-Papp József PR-stratéga.


Miben különleges a képzés?

Az oktatásnak véleményem szerint három megközelítése van: az első, amikor a tanár elmondja a tankönyvet, a második, amikor meghív cégeket is, hogy tartsanak egy-egy előadást. A harmadik, amikor a cég egy valós projektet ad a diákoknak, amelyre ki kell találniuk marketingstratégiákat. A legjobb csapatok a menedzsmentnek prezentálhatnak, ami tapasztalat szempontjából nem rossz. Mi erre a harmadik szintre törekszünk, volt már együttműködésünk a CBA-val és a Helia-D-vel, valamint a Wolf Gábor-féle Marketing Commando is szállít nekünk feladatokat.

Milyen karriert futnak be a végzett diákok, kik lesznek sikeresek?

A főiskolai képzés ad egy jó alapot, de a munkaerőpiacon ez még nem elég. Azt látom, hogy azok boldogulnak jól, akik már a főiskola alatt is aktívak voltak valamilyen területen. Részt vettek iskolai rendezvények szervezésében, indultak versenyeken, vagy szerepet vállaltak diákszervezetekben. Még ha nem is dolgoztak a főiskola alatt, ezekből a pluszaktivitásokból – amire nálunk bőven akad lehetőség – fel tudtak építeni maguknak egy szép pályakezdő önéletrajzot vagy akár személyes márkát.


Papp-Váry Árpád, a Budapesti Metropolitan Főiskola Marketing Intézetének vezetője


Vannak olyan volt hallgatók, akik most a főiskolán tanítanak?

Persze, óraadóként több egykori diák is visszajár, mint például Ágoston László, aki operaénekesként is diplomázott, és most a saját társulatát menedzseli, vagy Bonyhádi Gábor, a Magyar Marketingszövetség elnökségi tagja, aki a Markmyprofessor.com vagy a Lamirez.com oldalt alapította.

Hogyan változik a képzési kínálat és a tematika?

Az alapszakokon nincs akkora mozgásterünk, hiszen van egy meghatározott követelményrendszer, amelyhez alkalmazkodnunk kell. A szakirányú továbbképzések kialakításában már szabadabb kezet kapunk, a diploma utáni képzéseink kínálata egyre színesebb. Ezekre elsősorban olyan előadókat hívunk, akik a szakmájukban kiemelkedők, a Digitális marketing továbbképzésre például a Google írországi irodájából is jönnek hozzánk órát tartani.