Aznap nem is kellett volna dolgoznia a megölt kaposvári trafikosnak

Fotó: MTI/MTVA / Varga György

-

A Borsonline értesülése szerint csak beugrott egy napra helyettesíteni kolléganőjét G. Fruzsina, akit múlt héten halálra szurkált egy 19 éves férfi egy kaposvári dohányboltban.


A kolléganőjének dolga akadt, ezért cserét kért a műszakra, és így került a pénztárgép mögé április 22-én G. Fruzsina, akinek aznap egyébként nem is kellett volna dolgoznia – talált rá egy erre utaló Facebook-bejegyzésre a Borsonline.


A meggyilkolt lányt szerdán helyezik örök nyugalomra.


Mint ismert, B. Péter megölte április 22-én a kaposvári Fő utcán lévő dohánybolt eladóját. A 19 éves férfi annak ellenére használta az otthonról hozott konyhakést, hogy az eladó semmiféle ellenállást nem tanúsított, azonnal átadta a kasszában lévő 22 ezer forintot és az üzlet kulcsát is. A rendőrök egy nappal a bűncselekmény után a városi kórház urológiai osztályán fogták el a sántosi férfit. B. Péter a rendőrségen és szombat délelőtt az előzetes letartóztatásáról döntő bíróságon is beismerő vallomást tett.


Az eset után a dohánybolt tulajdonosa levette az üzlete kirakati ablakára ragasztott sötétítő fóliát. Gölöncsér Attila április 25-én közölte, hogy nem várja meg a trafikok elsötétítésére vonatkozó törvény módosítását, és nem hagyja, hogy a munkatársai életveszélyes körülmények között dolgozzanak. Kiemelte: két dohányboltjának portálján már nincs fólia, a harmadikat – ahol a gyilkosság történt – többé nem fogja kinyitni. Elmondta azt is, hogy két kolléganője is felmondott a történtek után.