Azért rabolt, hogy legyen miből vállalkozást indítani

-

Első fokon, nem jogerősen 9 év fegyházat kapott az a férfi, aki 7 év alatt 47 helyszínen rabolt, ebből 46-ot be is vallott.


A Fővárosi Törvényszék első fokon 9 év fegyházra ítélte azt a férfit, aki 2007-2014 között országszerte összesen 47 helyszínen, mintegy 50 millió forint értékben követett el rablást.


A törvényszék közleménye szerint a férfi elhatározta, hogy vállalkozása indításához fegyveres rablások elkövetése révén szerzi meg az induló tőkét. A kiválasztott célpontok takarékszövetkezetek, kisebb élelmiszerüzletek, gyógyszertárak voltak, ezeket előzetesen felderítette, majd kirabolta.

A vádlott az utolsó szó jogával élve is úgy nyilatkozott, hogy megbánta tettét, és semmilyen módon nem kívánta veszélyeztetni a sértettek testi épségét.

A bíró enyhítő körülménynek vette, hogy a férfi önként, minden részletre kiterjedően beismert 46 olyan rablást, amelyeket vallomása nélkül a nyomozóhatóságok nem tudtak volna feltárni és személyével összefüggésbe hozni. Azt azonban súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott lopás miatt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a bűncselekményeket.

A bűncselekmények 2-3 perc alatt lezajlottak, a férfi egyszer sem tett kísérletet arra, hogy az időzáras széfekből további pénzeket vegyen ki.

A férfit 2014 decemberében kapták el a rendőrök.

Az ítélet nem jogerős.