Az USA és Oroszország is a békítő szerepét öltené magára

Fotó: ANADOLU AGENCY / Fatemeh Bahrami

-

A világ vezető hatalmai enyhíteni próbálják a feszültséget Szaúd-Arábia és Irán között: Oroszország hétfőn közvetítőnek ajánlotta magát, az Egyesült Államok a közvetlen párbeszéd fenntartásának fontosságát hangsúlyozza, Kína nyugalmat és visszafogottságot remél szaúdi és iráni részről egyaránt.


Arról, hogy Moszkva közvetítőnek ajánlkozik, a RIA orosz hírügynökség adott hírt egy meg nem nevezett vezető diplomatára hivatkozva. Arra nem tért ki a híradás, hogy Moszkva mindkét félnek felajánlotta-e közvetítését. Washingtonban az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője, John Kirby úgy fogalmazott: az amerikai kormányzat hiszi, hogy a diplomácia és a közvetlen párbeszéd alapvető marad a nézeteltérések rendezésének munkájában. „Továbbra is arra buzdítjuk a térség vezetőit, hogy tegyenek határozott lépéseket a feszültség enyhítésére" - mondta Kirby.


A kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn közölte, hogy Peking reméli, a felek higgadtak maradnak és párbeszéddel rendezik nézeteltéréseiket. A szóvivő mindazonáltal Kína aggodalmát is tolmácsolta: Peking aggódik, hogy elfajulhat a konfliktus Szaúd-Arábia és Irán között.


A német szocdemek újragondolnák a szaúdi fegyverexportot

Németország kormányszóvivője ugyancsak hétfőn közölte: Berlin felszólította Rijádot és Teheránt, hogy tárgyaljanak egymással és éljenek minden lehetőséggel, amely viszonyukat javíthatja. Steffen Seibert - akárcsak a német külügyminisztérium szóvivője - azt közölte, hogy Németország nem tervezi semmiféle szankcióval büntetni Szaúd-Arábiát, amiért az szombaton kivégzett 47 embert, jóllehet Berlin felemelte szavát a halálbüntetések ellen.

A kormányszóvivővel némileg ellentétesen nyilatkozott Sigmar Gabriel szociáldemokrata alkancellár, gazdasági miniszter. Gabriel szerint a mostani események fényében meg kellene vizsgálni, vajon a jövőben nem lenne-e célszerű kritikusabban megítélni a szaúdi fegyverexportot. 2014-ben ugyanis Németország 209 millió euró értékben szállított fegyvereket Szaúd-Arábiának, 2015 első félévében pedig az engedélyezett fegyverexport 178 millió eurót tett ki. Sigmar Gabriel minisztériuma eddig is kritikusan állt hozzá a szóban forgó fegyvereladásokhoz és bizonyos fegyverek - köztük páncélosok - szállítását elutasította.

A német ellenzéki pártok - a Zöldek és a Baloldal pártja - ugyanakkor a szaúdi fegyvereladások azonnali leállítása mellett foglalt állást.


Franciaország szintén a köztük lévő feszültség enyhítésére szólította fel Rijádot és Teheránt. „Vigyázón kell figyelnünk arra, hogy mi történik Szaúd-Arábia és Irán között" - mondta Stephane Le Foll, a francia kormány szóvivője.


Szaúd-Arábia blokkolta a légi közlekedést Iránba

A Szaúd-Arábia által január 2-án terrorizmus vádjával kivégzett emberek között volt Nimr al-Nimr neves síita főpap is, akinek lefejezése hatalmas felháborodást váltott ki számos országban. Irán, Libanon és Irak síita vallási és politikai vezetői bosszúval fenyegettek. Feldühödött tüntetők szombat éjjel megtámadták Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét és egyik konzulátusát az északkelet-iráni Meshedben. Szaúd-Arábia ezt követően vasárnap bejelentette, hogy megszakította diplomáciai kapcsolatait Teheránnal, példáját pedig hétfőn Rijád két szövetségese, Bahrein és Szudán is követte.

A legfrissebb információk szerint Szaúd-Arábia hétfőn úgy döntött, hogy nem indít légi járatokat Iránba és nem is fogad onnan gépeket – írja a Time.