Az ukrán harctéren ölték meg az operaénekest

Forrás: facebook/Vaszil Szlipak

-

Harctéri beceneve "Mef" volt. A név a Faust című Gounod-opera Mefisztójának rövidítéséből származik, az énekes többször fellépett ebben szerepben.


Életét vesztette a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktusban Vaszil Szlipak neves operaénekes - közölte szerdán az ukrán sajtó.

"A 42 éves Szlipak 19 éven át élt Franciaországban, ahol a párizsi nemzeti opera tagja volt. A 2014-ben kitört kelet-ukrajnai válság miatt külföldi énekesi karrierjével felhagyva visszatért Ukrajnába, hogy részt vegyen hazájának az orosz agresszió elleni harcában" - írta a haláláról hírt adó Jurij Butuszov újságíró a Facebookon.


A szélsőségesen nacionalistának tartott Jobboldali Szektor önkéntes alakulatában szolgált


Az operaénekes a szélsőségesen nacionalistának tartott Jobboldali Szektor (PSZ) önkéntes alakulatában szolgált és Donyeck környékén kapott halálos sebet.



A bariton Szlipak 1974-ben született a nyugat-ukrajnai Lviv megyében. 1992-1996 között a lembergi (lvivi) nemzeti zeneművészeti akadémián tanult. Már diákévei alatt számos komoly operaszerepet kapott. 1997 óta élt Párizsban.

2011-ben a magyarországi Armel Nemzetközi Operaversenyen a legjobb férfi énekes díját nyerte el. Pályafutása alatt számos egyéb operaversenyen ért el még komoly sikereket, Magyarországon és Franciaországon kívül egyebek mellett az Egyesült Államokban, Los Angelesben és New Yorkban.