Az újdonsült állami bank 300 embert rúg ki

-

Az MKB közleménye szerint csupán a bank újjászervezése folyik, hogy ismét fenntartható növekedési pályára állhasson.


A tulajdonosi jogok gyakorlója 2014. december 18-ától a Magyar Nemzeti Bank. A közlemény szerint azóta a hitelintézet átalakítása felgyorsult.

Az év eleje óta már erőteljesen, 30 százalékot meghaladó mértékben redukálódott a vezetői pozíciók száma. A tulajdonos azonban úgy ítéli meg, hogy a bank működésének hatékonyabbá tétele még a jelenlegi dolgozói létszámmal sem érhető el. Ezért – "az összes szóba jöhető lehetőség mérlegelését követően" – csoportos létszámcsökkentés kezdeményezéséről született döntés. Így összességében mintegy 300 státusz szűnik meg a bankban az év végéig.

A csoportos létszámcsökkentésről a bank vezetése tájékoztatta az illetékes munkaügyi központot, a lebonyolításról, a feltételekről pedig konzultációt folytat az üzemi tanáccsal - áll a közleményben.


Így lesz az ország egyik legsikeresebb bankja

Decemberben rendkívüli közös sajtótájékoztatón jelentette be Orbán Viktor és Matolcsy György, hogy újjászervezik a magyar bankrendszert, és az MKB Bankból az ország egyik legnagyobb és legsikeresebb bankját hozzák létre. Matolcsy György ehhez hozzáfűzte, hogy a Pénzügyi Stabilitási Tanács döntést hozott: a jegybank teljes mérlegével az MKB mögé áll. Fontosnak mondta ugyanakkor, hogy ne maradjon hosszú távon állami tulajdonban a bank. Privatizációra, esetleg tőzsdei privatizációra készítik fel a bankot 12-18 hónapon belül.


Mindez azért érdekes, mert az elmúlt években az MKB volt a magyar bankrendszer egyik fekete báránya, a legtetemesebb veszteségeket éppen ebben a bankban halmozták fel. 2010 óta szinte minden évben 100 milliárd forintot meghaladó veszteséget produkált, és többször kapott igen komoly tőkeinjekciót a korábbi német tulajdonostól, a Bayern LB-től. Tavaly nyáron aztán állami tulajdonba került az MKB: a magyar állam kivásárolta a bajorokat a bankból.

Az MKB nemrégiben kinevezett vezetője, Hetényi Márk március elején nyilatkozott a VS.hu-nak. Az interjúban azt ígérte, hogy jövőre már biztosan nyereségesek és tőkeerősek lesznek, a portfólió megtisztítása és a bank majdani újra eladása pedig piaci versenyben és teljesen átlátható módon zajlik.