Az ügyészség szerint nem késlekedtek a Quaestor-ügy nyomozásával

Fotó: MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt

-

Közleményben reagált a Legfőbb Ügyészség a Quaestor-károsultak pénteki nyílt levelére, amelyben a nyomozás késlekedését teszik szóvá. A vádhatóság szerint még gyorsabbak is voltak, mint az egy ilyen bonyolult ügyben elvárható lenne.


Kálmán-Pikó István még pénteken fordult nyílt levéllel Polt Péter legfőbb ügyészhez, amelyben – állítólag a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. károsultjai nevében – egy sor kérdést tett fel az úgynevezett brókerbotrány ügyében folyó nyomozásról. Ezekből az derül ki, hogy a levélíró lassúnak tartja a nyomozást, ami szerinte a kártalanításra fordítható összeget is csökkentheti.

A Legfőbb Ügyészség szombaton reagált a felvetésekre. Közleményükben azt írják: kiemelt ügyként kezelik az úgynevezett brókerügyeket, és szorosan együttműködnek a Nemzeti Nyomozó Irodával (NNI), illetve a pénzügyi felügyeletként is működő Magyar Nemzeti Bankkal (MNB). „A Legfőbb Ügyészség ezen intézkedése az átlagosnál is gyorsabb, még inkább körültekintő, nagyobb erőkkel történő eljárási lépéseket szolgálja” – írják.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a nyomozó hatóság már a nyomozás elrendelését követő napon házkutatást tartott a cégnél, ahol nagy mennyiségű iratot és adathordozót foglaltak le. Az NNI-nek viszont egyebek mellett 150 cég számláját kellett átvizsgálnia, hogy tisztázza a bűncselekmény megalapozott gyanúját.

A Legfőbb Ügyészség szerint „az ilyen bonyolultságú gazdasági büntetőügyeknél messze gyorsabban” sikerült eljárni mind a Buda-Cash, mind a Quaestor esetében: a nyomozás megindítása után két héten belül sikerült a jogszabályok által megkívánt bizonyítékok alapján közölni a gyanúsításokat. A közlemény hangsúlyozza, hogy a jogszabály a gyanú közlése előtt nem teszi lehetővé „az üggyel kapcsolatba hozható személyek” vagyonának zárolását.

A gyanúsítás közlése után azonban az ügyészség szerint azonnal jelentős eredményeket értek el: egy nap alatt 30 ingatlant, több mint 30 cég tulajdonrészét, illetve számos nagy értékű ingóságot foglaltak le, és a folyamatnak még nincs vége.

A gazdasági bűncselekmények nyomozásának nehézségeiről itt írtunk korábban részletesen.