Az ügyészség kér enyhítést a hét évre ítélt fagyállós borosgazdára

Fotó: Thinkstock / Thinkstock

-


A Pest Megyei Főügyészség a vádlott javára jelentett be fellebbezést a vácszentlászlói borosgazda ügyében, közölte az ügyészség. A gazda fagyállót tett a borába, hogy az azt ellopó tolvajokat így büntesse meg. Az akciójába végül belehalt egy ember, a gazdát hét évre ítélték.

Az ügyészség most azt írja, a főügyészség a vádlottat eredetileg életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolta, amit a tárgyaláson felvett bizonyítás eredményeként halált okozó testi sértés bűntettére módosított.

Az ügyészi álláspont szerint a vádlott szándéka emberölés elkövetésére még eshetőlegesen sem irányult, ezért a fellebbezést a cselekmény téves minősítése miatt és a büntetés enyhítése végett jelentették be.

A gazda a Blikknek azt mondta, ma már nem tenne ilyet.