Az UEFA engedett a topklubok nyomásának

Fotó: MTI/EPA / Peter Powell

-

A 2018/19-es idénytől a négy legerősebb bajnokság négy-négy biztos helyet fog kapni a Bajnokok Ligája főtábláján – jelentette be pénteken az európai szövetség (UEFA).


Jelenleg a három legmagasabban jegyezett liga a spanyol, a német és az angol három-három csapatot indíthat automatikusan a csoportkörben, a negyedik helyezett együttesek pedig selejtezőre kényszerülnek. A rangsorban negyedik bajnokságnak ez pillanatnyilag az olasz két főtáblás hely jár, míg a Serie A harmadik helyezettjének már selejteznie kell.


Az UEFA versenyigazgatója, Giorgio Marchetti kifejtette, a lebonyolítás változatlan marad, azaz a selejtezőket követően a 32-es főtáblán csoportkör, majd kieséses szakasz következik. Hozzátette: a jelenlegi öttel szemben a jövőben négy kisebb ország bajnoka harcolhatja majd ki a főtáblára jutást a selejtezőből.

A reformmal az UEFA a topklubok nyomásának enged, utóbbiak azt is kilátásba helyezték, hogy ha nem lesz változás, saját sorozatot indítanak az európai szövetségtől függetlenül.