Az UEFA adott egy esélyt a magyaroknak

-

Elutasították a horvát fellebbezést az Eb-selejtezőkön, marad a pontlevonás, a magyar válogatott lehet a legjobb harmadik.


Az Európai Labdarúgó Szövetség elutasította a horvátok fellebbezését, így érvényben marad az egypontos büntetésük az Eb-selejtezőkön.

Júniusban, az olaszok elleni meccsen egy horogkereszt volt látható egy horogkereszt volt láthatóa pálya füvén, ezért vontak le pontot a csapattól. Az 1-1-re végződő Eb-selejtezőt már eleve zárt kapuk mögött játszották, mivel a horvát szurkolók rasszista rigmusokat skandáltak korábban, a Norvégia elleni találkozón. A szervezők a szünetben megpróbálták eltüntetni a tisztázatlan módon a gyepre került náci jelképet, de nem jártak sikerrel. Július elején Zoran Milanovic miniszterelnök az UEFA elnökének, Michel Platininek címzett levelében enyhe elbírálást kért az eset kapcsán.

A horvátok hátránya most négy pont az éllovas olaszok, és kettő a második norvégok mögött. A pontlevonás mellett következő két hazai selejtezőt zárt kapuk mögött kell lejátszaniuk, valamint a nemzeti szövetségnek 100 ezer euró (több mint harmincmillió forint) büntetést kell fizetnie.

A H csoport állása 8 forduló után (még 2 van hátra): 1. Olaszország 18 pont, 2. Norvégia 16, 3. Horvátország 14*, 4. Bulgária 8, 5. Azerbajdzsán 6, 6. Málta 2
*A horvátoktól egy pont levonva.


A magyar válogatottnak jól jön a pontlevonás, ugyanis ezzel jelentősen megnőttek az esélyei a legjobb csoportharmadik pozícióra, amely automatikus Eb-kvalifikációt jelent. Ha a csoportharmadikok összevetésénél is levonják a pontot – erre nem tér ki külön az UEFA versenyszabályzata – akkor a pillanatnyi állás szerint csak Ukrajna előzi meg Magyarországot. Az ukránok még játszanak Macedóniával idegenben, valamint Spanyolországgal otthon, a magyar válogatott pedig fogadja a Feröer-szigeteket, és elutazik Görögországba.