Az Uber motorcsónakozik is Isztambulban

Fotó: MTI/MTVA / Sarah Phipps

-

Motorcsónakos szolgáltatást indított az Uber Isztambulban a Boszporusz-hidakon gyakori dugók miatt.


A 6-8 fős motorcsónakok körülbelül 425 török líráért (46 ezer forint) több órányi potenciális közúti torlódást spórolnak meg utasaiknak a mintegy 17 kilométeres szakaszon. "Ha egy kocsit tudunk keríteni 5 perc alatt, akkor bármit" - mondta Austin Kim, a cég menedzsere. Nem árulta el, hogy június 25-i indulása óta pontosan hányan használták a Navette nevű helyi vízi szállítmányozási céggel közösen nyújtott szolgáltatásukat, de azt elmondta, hogy több mint 100 utazásról van szó.

Az Isztambulban egy éve rajtoló Uber egyébként nincs könnyű helyzetben a városban: közúton egy népszerű helyi fejlesztésű mobilalkalmazással, a Bitaksival kell versengenie. Egyébként a most zajló Balaton Soundra is indított hajót az Uber.

Korábbi cikkeinket a cégről, illetve az általa okozott feszültségekről a taxisok körében, és az új taxisrendeletről erre találja.