Az összeomlás szélén Róma

Fotó: AFP / GABRIEL BOUYS

-


Mindennapossá váltak a közlekedési dolgozók és a múzeumőrök sztrájkjai az olasz városokban, miközben az idegenforgalmi főszezonban Rómában akadozik a hulladékszállítás, a főpolgármester pedig posztját kockáztatja.

Elsőként a The New York Times közölt cikksorozatot arról, amit Róma lakosai, valamint az olasz és külföldi turisták mindennap tapasztalnak. Az örök város közlekedése, szolgáltatásai és egész működése az összeomlás szélén áll, és Ignazio Mario főpolgármester teljesen tehetetlen - foglalta össze a helyzetet az amerikai napilap.

Nem volt elnézőbb az Ignazio Marino azonnali lemondását követelő olasz sajtó sem. Az olasz főváros 2013-ban orvosból lett főpolgármestere egyelőre elutasítja a kritikákat és a távozását sürgető felszólításokat. Ignazio Marino az utóbbi napokban menesztette a főpolgármesteri hivatal számos munkatársát, valamint az önkormányzati résztulajdonban levő római közlekedési és köztisztasági vállalat vezetőit is, pozitív változás azonban egyelőre nem következett be. A közvélemény-kutatások szerint a városban élők azt gondolják főpolgármesterükről, hogy becsületes ember, de politikusként erőtlen.

A The Guardian című brit napilap római tudósítója azt írta, hogy Róma a világ egyik legszebb városa, de messze elmarad a modern európai nagyvárosok kínálta szolgáltatási színvonaltól, és a hétköznapokban teljesen élhetetlen.

A római hírportálokon egymás után jelennek meg a fotókkal ellátott lakossági beszámolók az utcákon tornyosuló szemétről, a lyukakkal teli és ezért a motorosok számára életveszélyes úttestekről, az óránként sem közlekedő és ezért állandóan a mozdulatlanságig tömött városi kisvasútról, a nyitott ajtókkal közlekedő metróról, amelynek vonalán júliusban egy négyéves kisfiú egy liftaknába esett és meghalt.

A helyzetet tovább rontja, hogy gyakoriak a sztrájkok a városi tömegközlekedésben és az olaszországi légi forgalomban a nyári főszezonban, amikor turisták millió tartózkodnak Itáliában.

A turisták előre be nem jelentett múzeumőri sztrájkok miatt zárva találják a római Colosseumot és a Borghese-képtárat. Nem jobb a helyzet Pompejiben sem, ahol az egész világból érkező látogatók tömege szintén gyakran dolgozói vadsztrájk miatt nem tud bejutni az ásatások területére.

A Corriere della Sera című legnagyobb olasz napilap emlékeztetett, hogy a kevesebb mint 3 millió lakosú Rómában a városi tömegközlekedési vállalat (Atac) 12 ezer, a köztisztasági vállalat (Ama) 8 ezer embert foglalkoztat látható eredmény nélkül. A buszokra akár egy órát is kell várni, a város utcáit senki sem takarítja.

Rómába évente közel 30 millió turista érkezik. A látogatók száma a 2000-es szent évben volt a legmagasabb, amikor elérte a harmincmilliót. Idén decemberben ismét szent év kezdődik a Vatikánban és Róma városában.

Az idegenforgalom bevétele Olaszországban a hazai össztermék több mint 11 százaléka, a foglalkoztatásnak pedig több mint 10 százalékát adják az idegenforgalomban dolgozók.

Ignazio Marino távozását pártja, a balközép Demokrata Párt (PD) egy része is szorgalmazza. A római főpolgármester lemondását viszont ellenzi Matteo Renzi miniszterelnök, a PD főtitkára, aki attól tart, hogy a párt elveszítheti az esetleges főpolgármester-választást, és ezzel a fővárost is.