Az őssejtbotrány eléri az orvosi Nobel-díj-bizottságot

Fotó: Europress/Getty Images/Spencer Platt / Europress/Getty Images/Spencer Platt

-

Macchiarini volt az őssejtkutatás sztárja. Úgy tűnik, hogy önéletrajzát és tudományos eredményeit is meghamisította.


Lemondatják az orvosi Nobel-díjat odaítélő bizottság két tagját a hamisítással és bűnös hanyagsággal vádolt olasz őssejtkutató, Paolo Macchiarini botránya miatt. Az 50 fős testület vezetője, Thomas Perlmann bejelentette: távozásra szólítják fel Harriet Wallberget és Anders Hamstent, a stockholmi Karolinska Intézet volt vezetőit, mert szerepük volt a sokáig agyonsztárolt, de most súlyos vádakkal illetett őssejtkutató szerződtetésében.

Macchiarini vezetésével végezték el 2008-ban a világ első olyan légcsőátültetését, amelyhez a páciens őssejtjeiből a testen kívül kitenyésztett szövetekkel borított donorszervet használtak fel, így nem volt szükség kilökődést gátló gyógyszerekre. A svéd intézet által megbízott független szakértői testület jelentése szerint azonban Macchiarini „nem megfelelő” tudományos alapokra támaszkodva dolgozott, és pácienseinek beleegyezését sem egyértelműen tiszta módszerekkel szerezte meg.

Macchiarini munkáját egykor forradalmiként ünnepelte a szakma. Júniusban a svéd ügyészség közölte, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelhetnek vádat az őssejtkutató ellen, miután meghalt két olyan páciense, akiken légcső-transzplantációt hajtott végre.

A kutatót márciusban elbocsátották a Karolinska Intézetből súlyos etikai visszaélések és az intézmény hírnevének csorbítása miatt. Olyan vádak merültek fel ellene, hogy meghamisította a szakmai önéletrajzát és elferdítette tudományos eredményeit. A szakértői testület az intézményt is elmarasztalta a páciensek biztonságával összefüggő problémák miatt. A Nobel-zsűri távozásra felszólított két tagja a botrány miatt már korábban megvált a Karolinska Intézetben viselt magas tisztségétől.