Az Országgyűlés pénzén nem olvashat politikus Magyar Nemzetet

-

Az Országgyűlés Hivatala lemondta a Magyar Nemzet központi előfizetését január elsejével – közölte a Parlament sajtóirodája az Origóval.


A sajtóiroda egyúttal megerősítette a Magyar Nemzet korábbi értesülését, miszerint a napilapot nem rendelhetik meg a parlamenti alelnökök és bizottsági elnökök idén az Országgyűlés Hivatalának keretéből. „Január elsejével, informatív és mértékadó napilapok ezután is a hivatali egységek rendelkezésére állnak” – közölte a sajtóiroda, amivel egyúttal arra is utal, hogy a Magyar Nemzetet már nem tartják mértékadónak. A fel- és bejelentéseiről ismert Tényi István az ügyben hivatali visszaélés gyanújával még pénteken feljelentést tett.


A napilapok közül egyébként a legtöbbet Népszabadságból rendelnek, szám szerint 36-ot. A kormánypárti Magyar Időkből és Magyar Hírlapból 26-26-ot. A Népszavából pedig 14-et. A Blikkből 14-et, míg a Borsból 11-et. A hetilapok közül a Heti Válasz vezet 36-al, őt követi a HVG 32-vel. Ezután a Magyar Demokrata és a Magyar Narancs következik 14-14 darabbal.


Kövér László házelnök tavaly tavasszal ellenzékinek nyilvánította a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzetet, a Hír TV-t és a Lánchíd Rádiót. Ezután a kormánypártok bojkottot hirdettek a három médium ellen.