Az oroszok a világháborútól, a németek kicsit az oroszoktól félnek

Forrás: RIA Novosti

-

Moszkva szíriai akciója okozhat világégést az oroszok fele szerint, a németeknek pedig a harmada aggódik, hogy a nemzetközi feszültségből fegyveres konfliktus alakulhat ki.


A független orosz Levada Center közvélemény-kutatása szerint az oroszok fele gondolja, hogy hazájuk és a Nyugat közti feszültségek akár a III. világháború kitöréséhez vezethetnek. Tavaly kevesebb, mint harmaduk gondolta ezt. Mégis, a válaszolók fele támogatja Moszkva szíriai légicsapásait, és csak negyedük ellenzi azt.

A félelemről Németországban is készült hasonló felmérés. A Deutsche Welle szerint azonban a sajtó olykor szenzációhajhász módon tálalja az eredményeket, bombasztikus módon úgy állítva be azokat, miszerint


minden harmadik német szerint lehetséges, valószínű a háború Oroszországgal.

Miközben a Forsa intézet közvélemény-kutatásában a kérdés az volt: „A jelenlegi feszültség miatt aggódik-e amiatt, hogy fegyveres konfliktus tör ki Oroszország és a Nyugat közt?”



Harmaduk ugyan tényleg azt mondta, hogy aggódik, de az nem ugyanaz, mint a médiában megjelenő „lehetséges” és „valószínű”.

A németek a Civey internetes felmérése szerint ráadásul ehhez képest sokkal jobban tartanak az iszlám terrorizmustól. 15 százalékuk tartja úgy, hogy nagyobb a veszély az orosz agressziótól, míg majdnem harmaduk inkább az iszlám terrorizmust tartja valóságos veszélynek.



Feltűnő az is, hogy az idősebbek kevésbé tartanak Oroszországtól. De mindez nem jelenti azt, hogy Putyinról jó véleményük lenne – a Forsa szerint csak 13 százalékuk bízik meg nagyon vagy igen nagyon az orosz elnökben, négyötödük pedig nem hisz neki. Kétharmaduk szerint Oroszország Putyinnal az élén nem megbízható és kiszámítható partner.

Ám 84 százalékuk nem akarja megszakítani a párbeszédet Moszkvával, de akárcsak a német kancellár, Angela Merkel, nemigen reménykednek a gyors sikerekben.