Az NBA legnagyobb lúzere nyert a lottón

Fotó: MTI/AP / Julie Jacobson

-

A Philadelphia 76ers választhat majd elsőként a drafton. Ráfér az erősítés a félelmetes mélységben lévő csapatra. Dikembe Mutombo nem akarta, mégis megjósolta.


Dikembe Mutombo, a 76ers egykori kongói sztárja szállította a New Yorkban rendezett NBA-játékosbörze (draft) egyetlen komoly drámáját – az is inkább vígjáték volt. A korábbi remek center ugyanis a sorsolás előtt gratulált volt csapatának az első választás jogához. Majd megejtették magát a húzást (lottery) is, és lám, csakugyan a Philadelphia választhat először.


Végre van ok az örömre


A másodiknak kihúzott Los Angeles Lakers általános igazgatója, Mitch Kupchak nevetve csak annyit mondott a történtek után, hogy „Dikembének még ma el kellene utaznia Las Vegasba, ha már ilyen szerencséje van”.

Mint később kiderült, a 76ers egyik buzgó alkalmazottja kért meg mindenkit, hogy a Twitteren gratuláljon a csapatnak, ha elnyerik az első választás jogát. Mutombo pedig még nála is buzgóbb volt, és rögvest kitette a gratulációt.

„Véletlenül hibáztam – magyarázkodott később Mutombo. – Csak hangosan nevetek azon, hogy miket írnak az emberek a történtekről a neten. Nagyon vicces.”


Nem direkt volt


Szóval, az elmúlt három szezonban 47-199 győzelem-vereség mutatóval záró Philly főedzője, Brett Brown (felső képünkön balra látható, és a bostoni Isaiah Thomas gratulációját fogadja) választhat majd először. A csapatot teljesen újjáépíteni szándékozó Brett Brown várhatóan egy erőcsatárt fog választani, aki vagy az ausztrál Ben Simmons (LSU), vagy Brandon Ingram (Duke) lesz.

Másodikként a Kobe Bryantet a szezon végén elbúcsúztató Los Angeles Lakers választhat. A kaliforniaiak pocsék, 17-65-ös mutatóval zártak, ennél csak jobbak lehetnek, még Kobe nélkül is.

Harmadikként a draftlottók egyik legpechesebb csapata, a Boston Celtics választhat majd. A liga történetének egyik legsikeresebb klubja még soha nem választhatott elsőként (a választást az alapszakaszban elért eredmények befolyásolják, idén a legrosszabb mérleggel [10-72] záró 76ersnek 26,9% esélye volt az első választás jogára).



Ráadásul a Celticset olyan emlékek is nyomasztják, mint amikor 1997-ben lemaradt a San Antonio Spursszel 5 bajnoki címet nyerő Tim Duncenről, vagy Len Bias története, akit 1986-ban elvittek a második helyen, de soha nem lépett pályára, mert két nappal a draft után kokaintúladagolásban elhunyt.

A Celtics most a Brooklyn netstől a Paul Pierce–Kevin Garnett-ügyletért kapott 1/3-as draftjogát válthatja be, és emellett van még még két első körös választási joga, összesen pedig nyolc játékost öltöztethetnek be zöldbe.