Az MNB erősíti a takarékszövetkezeti integráció felügyeletét

Fotó: VS.hu / Hirling Bálint

-

A takarékszövetkezetek felügyelési-, felelősségi- és követelményrendszere jelenleg eltérő az egyéb hitelintézetekétől. Ha a jogalkotó úgy dönt, hogy az egységes szemléletű pénzügyi felügyelés irányába lép tovább, a jegybank készen áll ennek megvalósítására.


Budapest, 2016. június 06. – A takarékszövetkezetek felügyelési-, felelősségi- és követelményrendszere jelenleg eltérő az egyéb hitelintézetekétől. Ha a jogalkotó úgy dönt, hogy az egységes szemléletű pénzügyi felügyelés irányába lép tovább, a jegybank készen áll ennek megvalósítására – szögezi le az MNB közleménye.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyetért a Magyar Bankszövetség elnökének azzal az – elmúlt napokban a jogalkotó felé levélben is megfogalmazott – felvetésével, hogy lehetséges javítani a hazai takarékszövetkezetek pénzügyi felügyelési rendszerén.



A jegybank álláspontja szerint is – amennyiben ezzel a jogalkotó egyetért – indokolt lehet a takarékszövetkezeti integráció MNB általi felügyelésének megszilárdítása, s ezáltal a pénzügyi stabilitás további erősítése. A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról rendelkező 2013. évi CXXXV. számú törvény ugyanis sajátos jogi helyzetet teremtett, aminek köszönhetően a takarékszövetkezetek felügyelési-, felelősségi- és követelményrendszere jelenleg eltérő az egyéb hitelintézetekétől.

A takarékszövetkezeti szektor ma Magyarországon stabil, biztonságos.


A jegybank felügyeleti jogkörének megerősítése, egységesítése tovább erősítheti a szektor stabilitását,

és az ügyfelek és a szektor szereplői közti bizalmat. A Bankszövetség elnökének az MNB álláspontja szerint abban is igaza van, hogy a takarékszövetkezeti integráció tagjai közti egyetemleges felelősség eddigi korlátozásának megszüntetése növelné az egész hitelintézeti szektor stabilitását, s a takarékszövetkezetek és egyéb hitelintézetek közti versenysemlegesség irányába mutatna.


-


Amennyiben a jogalkotó úgy dönt, hogy a jogszabályi környezet módosításával az egységes szemléletű pénzügyi felügyelés irányába lép tovább, az MNB felkészült a takarékszövetkezetek, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) megújított keretrendszernek megfelelő felügyeletére – zárul a jegybank közleménye.