Az LMP nyomkövetőket tenne a menedékkérőkre

-

Egész pontosan azokra, akiknek egy hónap alatt nem sikerült lefolytatni a menekültügyi eljárását. A pártnak egy egész javaslatcsomagja van a menekülthelyzet javítására.


Az LMP vasárnap 24 pontból álló javaslatcsomagot mutatott be a menekülthelyzet javításáért, amelyek egyebek mellett lehetővé tennék, hogy válsághelyzet esetén nyomkövető berendezéssel figyeljék meg azokat a menedékkérőket, akiknek egy hónap alatt nem sikerült lefolytatni a menekültügyi eljárását.

Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke és frakcióvezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, javaslataik közül 15 vonatkozik a probléma belföldi kezelésére, egy részük a rendőrség, valamint a menekültügyi intézményrendszer kapacitásainak növelését célozza, míg a továbbiak a jelenleginél szélesebb tájékoztatási kötelezettséget írnak elő az államnak, valamint lehetővé teszik a menedékkérők hatékonyabb nyomon követését.

A párt vezetője azt mondta: az LMP javaslatainak a kormány lépéseivel szemben nem a káosz további növelése a céljuk, hanem olyan nemzeti minimum kialakítására törekednek, amely valóban segíthet megoldani a menekültügyi válsághelyzetet. Javaslataikat hétfőn a parlament elé terjesztik.