Az Iszlám Államot vádolják a 97 ember halálát okozó merénylettel

Fotó: Dokuz8 Haber / HO

-


Az Iszlám Állam dzsihadista szervezetre összpontosítanak a török hatóságok a két ankarai öngyilkos merénylet utáni nyomozásban – közölte hétfőn Ahmet Davutoglu török miniszterelnök.

Davutoglu az NTV török hírtelevíziónak adott interjújában elmondta: biztosra vezető, hogy a robbantásokat két öngyilkos merénylő hajtotta végre. A hatóságok közel vannak egyikük azonosításához, DNS-teszteket végeznek a földi maradványaiból vett mintákon. A kormányfő szerint a szombati, legalább 97 halálos áldozatot követelő támadások elkövetői a terrorcselekményekkel a november 1-jei parlamenti választások kimenetelét akarták befolyásolni


A török hatóságok közben beszámoltak arról, hogy a rendőrség egy rajtaütésben a dél-törökországi Adana városában őrizetbe vett négy embert, akik gyaníthatóan az Iszlám Állam tagjai. Az nem derült ki a hétfői tájékoztatásból, hogy a rendőri intézkedésnek köze van-e a fővárosi kettős merénylethez.

A támadások elkövetőjeként eddig egyetlen csoport sem jelentkezett, de korábban nevük elhallgatását kérő török biztonsági források azt közölték, hogy az első jelek szerint az Iszlám Állam követte el a robbantásokat. A szombati kettős merénylet – mint mondták – ugyanis hasonlatosságot mutat a szíriai-török határ közelében, Suruc városában júliusban végrehajtott, 33 ember életét kioltó öngyilkos támadással. A suruci merényletért szintén az Iszlám Államot nevezték meg felelősként.

Ankarában szombaton egy békemeneten történt kettős robbantás, amely a legfrissebb adatok szerint 97 halálos áldozatot követelt, és legalább 160 embert megsebesített. A kurdbarát Népi Demokratikus Párt (HDP) vasárnap azt közölte, hogy adataik szerint 128-an vesztették életüket a terrortámadásban.

A béketüntetést a közalkalmazotti szakszervezetek konföderációjának felhívására szervezték. A felvonulásnak az lett volna a célja, hogy a törökországi kurd lázadók és a török biztonsági erők között kiújult erőszak leállítására szólítson fel.