Az Iszlám Állam véres támadásai és görög dráma a hét képein

Fotó: AFP / FETHI BELAID

-

Iszlamista fegyveres gyilkolt Tunéziában és Franciaországban, Kuvaitban pedig egy mecsetet robbantott fel egy öngyilkos merénylő. Magyarország még nem, de a Nyugati pályaudvar becsukta kapuit egy időre. A VS.hu fotórovatának válogatása a hét sajtófotóiból.


Törökország - Spanyolország kosárlabda mérkőzés Bakuban az Európai Játékokon


Július 5-én éjfélig zárva lesz a fővárosi Nyugati pályaudvar karbantartási és felújítási munkák miatt. A vasúttársaság a vonatokat Rákospalota-Újpest, Rákosrendező, Zugló, Kelenföld, illetve Kőbánya-Kispest vasútállomásra irányítja át


Már több mint ezer ember vesztette életét a Pakisztán déli részét sújtó forróság miatt. A hőhullám és az átlagosan 45 fokos meleg június 20-án érte az ország déli Szindh tartományát és annak fővárosát, Karacsit. A helyzetet súlyosbították a gyakori áramkimaradások, továbbá az, hogy a muzulmán böjti hónap, a ramadán június 18-án kezdődött és a hívőknek napközben tartózkodniuk kell az evéstől és az ivástól


Égő máglyán ugrik át egy férfi az év legrövidebb éjszakáján, Szent Iván éjjelén Spanyolországban. A Szentivánéj a június 23-áról 24-re virradó éjszaka, évszázadok óta a nyári napforduló ünnepe, amely a kereszténység előtti időkből származik. A Szent Iván-napi tűzugrás szokásának a tűz tisztító, a gonoszt elűző erejébe vetett hit az alapja


A Dsquared2 divatház 2016-os tavaszi-nyári férfi kollekciót mutatják be a modellek a milánói divathéten


A Tisza árterében elfogott migránsokat kísérnek polgárőrök Szeged közelében


Kisfiú az iráni Forradalmi Gárda azon tagjainak temetésén, akik az Iszlám Állam elleni harcokban estek el Szíriában


Észak-koreaiak a két Korea és szövetségeseik közötti háború kitörésének 65. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a phenjani Kim Ir Szen stadionban


Menekültek sátrai a Calais kikötőjébe vezető autópálya mellett


Résztvevők sátrai a 2015. évi Glastonbury Kortárs Előadó-művészeti Fesztiválon


Gécs Béla tipográfus, nyomdász 17 milliméter széles és 25 milliméter magas, 8 oldalas, Gutenberg című újságja a békéscsabai Kner Nyomdában. A nyomdászat feltalálásának 575. évfordulójára, mindössze 300 példányban készült kiadvány a nyomda ismeretei szerint a világ jelenleg legkisebb nyomtatott újságja


Péntektől az egész Egyesült Államokban szabad a melegházasság, az amerikai Legfelsőbb Bíróság ugyanis kimondta, hogy a tiltás alkotmányellenes. Barack Obama amerikai elnök a Twitteren azt írta: „A mai nap egy nagy lépés az egyenlőség felé tartó úton. Melegek és leszbikusok házasodhatnak, csakúgy, mint bárki más.”


Sárral bekent és száraz levelekkel borított testű katolikus Fülöp-szigeteki hívők misén vesznek részt. A helyi lakosok a több mint 100 éves rituálé során száraz levelekbe öltözve körmenetet tartanak és védőszentjükhöz, Keresztelő Szent Jánoshoz imádkoznak bőséges termésért és egyéb kívánságaik teljesüléséért


görögország; csőd

Július 30-án lejár a Görögországot segítő EU-IMF hitelprogram, a görögöknek saját lábukra kéne állniuk, és törleszteniük kell 1,6 milliárd eurót az IMF-nek. Csakhogy nincs ennyi pénzük és újabb pénzügyi segítségre van szükségük, amit csak szigorú feltételekkel kapnának, viszont ezt a görög politikai elit nem akarja vállalni. Ha a görögök nem törlesztenek, akkor annak államcsőd, nemzetközi jogi zavar, még akár az Eurozóna elhagyása is lehet a következménye


Ausztrália legújabb hadihajójának, a Canberrának a legénysége tiszteleg a legrégebben szolgáló csatahajó nyugalomba vonulása alkalmából Sydneyben


Legalább 25-en meghaltak és több százan megsérültek a pénteki ima idején elkövetett öngyilkos robbantásban a kuvaitvárosi asz-Szádik mecsetnél. A támadás elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalta magára


Szintén pénteken egy diák lövöldözött egy turisták által látogatott szállodánál Tunéziában, Szúsza városban. A támadás során 38 ember vesztette életét. Az Iszlám Állam fegyverese a tenger felől egy csónakkal érkezett, és a napernyő alól vette elő Kalasnyikovját, azzal tüzelt a strandolókra


Indiai gyerekek Ramadán idején Újdelhiben. A mohamedán szent böjti hónap, a Ramadánkor a hithű muzulmánok napkeltétől napnyugtáig nem vesznek magukhoz ételt és italt, továbbá tartózkodnak a dohányzástól és a nemi élettől