Az Iszlám Állam toborzóit ítélték börtönre Hollandiában

-

Kilenc embert ítéltek csütörtökön Hollandiában hat évig terjedő börtönbüntetésre, mivel fiatalokat toboroztak, hogy Szíriában harcoljanak a szélsőségesek soraiban.


René Elkerbout bíró kimondta, a vádlottak bűnszervezet tagjai, melynek célja, hogy harcosokat bujtson fel és toborozzon a szíriai harcokhoz. A szervezet pénzügyileg is támogatta a jelentkezőket, hogy csatlakozhassanak az Iszlám Államhoz Szíriában.


Az ítélet ismertetése több mint három órán át tartott, s a hágai törvényszék egy magas biztonsági besorolású, szigorúan őrzött amszterdami épületben hirdette ki döntését.

Az elítélteket – nyolc férfit és egy nőt – tavaly vették őrizetbe egy hágai razzia során. A vád szerint terrorcsoport tagjai voltak, terrorcselekmény elkövetésére buzdítottak, dzsihadistákat toboroztak, és maguk is jártak szíriai kiképzőtáborban. Az ügyész hét évig terjedő szabadságvesztés kiszabását kérte.

A csoport vezetőjét, a 33 éves Azeddine Choukoudot a bíróság végül hat év börtönre ítélte, akárcsak két fiatalabb, 24 és 26 éves társát, akiket távollétükben ítélt el a hágai törvényszék. Ők jelenleg is Szíriában lehetnek. A többi vádlott három és öt év közötti börtönbüntetést kapott. Az egyetlen nőt hét nap elzárásra ítélték, amiért írt egy olyan üzenetet, melyben a Szíriába utazásra buzdított.

Az elítéltek ártatlannak vallották magukat. Szerintük a vallásgyakorlás és véleménynyilvánítás szabadsága lehetővé teszi számukra, hogy az Iszlám Állam üzenetét terjesszék. Choukoud ügyvédje azzal érvelt, hogy védence az Bassár el-Aszad szír elnök ellen folytatott harca miatt kezdte támogatni az Iszlám Államot, és a terrorszervezet által elkövetett emberi jogsértésekre csak letartóztatása után derült fény.

A vádhatóság a terrorizmus elleni küzdelemben elért győzelemnek nevezte a bíróság döntését, amely szerinte segít kijelölni, hol húzódik a szólásszabadság és a terrorizmusra uszítás közötti határvonal. Hollandia legjelentősebb ilyen tárgyú büntetőügye az után kezdődött, hogy több aggódó szülő jelentette a hatóságoknál, hogy gyermekük nyomtalanul eltűnt.

A holland terrorelhárítás szerint az országból 220 fő utazhatott Irakba és Szíriába, hogy a dzsihadistákkal harcoljon, közülük pedig 42-en haltak meg és negyvenen tértek vissza Hollandiába.