Az Iszlám Állam megtanította Szíria népének, mi a félelem

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

A háború után mindenki hazamenne, mert nem akarja veszni hagyni az egykori szerethető Szíriát. Ha a házad a felkelők vagy az Iszlám Állam területén van, kegyetlen feltételekkel költözhetsz csak el, és egy egész ország retteg az olcsó pokolgéppé átalakított olajoshordóktól. Egy szír-magyar fiatallal, a menekültek ezreinek segítő, Magyarországon élő Neirabi Anasszal beszélgettünk.


A most 22 éves Neirabi Anas Budapesten született. Szír édesapja tanulni jött Európába, élt Oroszországban és Törökországban is. A magyarországi letelepedés mellett az szólt, hogy itt jó volt az oktatás és nem utolsósorban itt ismerte meg Anas édesanyját.

A család nem szakadt el teljesen Szíriától, Anas óvodába is Aleppóba járt, ám amikor testvérei nagyobbak lettek, a szülők úgy döntöttek, végleg Magyarországra költöznek. „Mindkét országban jó volt élni, Szíriában a rendet és a tiszta viszonyokat szerettem, Magyarországon pedig pont a szabadság tetszett.”



Anasnak egészen 2001. szeptember 11-ig nem okozott problémát, hogy arabként él Budapesten. A New York-i terrortámadás után azonban új általános iskolába kellett íratni, mert a régiben a tanárok be-beszóltak a másodikos kisfiúnak.

Most egy gazdálkodási főiskolán tanul, logisztikus lesz. Amikor nem tanul vagy nem apja cégénél dolgozik, akkor a menekülteket segíti. Több héten át napi 200 adag ételt főzött, ha kell tolmácsolt, vagy egyszerűen csak meghallgatta az úton lévőket.

Történetek pedig voltak, mert az a Szíria, ahová Anas és testvérei az ezredforduló utáni évekig visszajártak, már nem létezik többé.


Korábban is voltak gondok, mert hiába jutott a legtöbb embernek munka, a fizetésekből nem lehetett megélni. De most nem az a kérdés, mit egyenek, hanem, hogy hol fognak legközelebb bombázni, vagy mikor ront rájuk az Iszlám Állam.


Anas szerint Szíriában akkor sem maradhat semleges senki, ha épp kimaradna a politika és a vallási fanatizmus harcából. „Meghatározó, hogy a házad kinek a területén fekszik. Ha az a rész már a felkelőké vagy az Iszlám Államé, akkor nem mondhatsz nekik nemet.” Elköltözni persze lehet, de kegyetlen feltételekkel. Az Iszlám Állam csak fejenként tízezer dollárért engedi a lakcímcserét, ezt az összeget pedig a legtöbb, 3-4 gyerekes szír család képtelen kifizetni. Ezért a pénzért ráadásul csak két hónapos út jár, aki hosszabban van távol, annak minden ingó és ingatlan vagyona a terroristákra száll. Nincs hova fellebbezni.

Szírián belül már nem létezik biztonságos övezet. Ahol nem a terroristák az urak, azt vagy a kormány oldalán harcoló orosz vadászgépek bombái vagy a szír légierő által a felkelők ellen használt „olcsó pokolgépe”, az olajoshordóba töltött vashulladék fenyegeti, ennek a repeszei ugyanis hatalmas pusztítást tudnak okozni, és különösebb szakértelemre sincs szükség az előállításához.

Ilyen helyzetben persze, aki teheti, menekül.


Az Iszlám Állam megtanította Szíria népének, mi a félelem.

Mivel a szíriaiaknak vízum kellene az utazáshoz, a legtöbben útlevél nélkül vágnak neki. Első akadályként rögtön ott a szír-török zöldhatár, ahol a legnagyobb veszély, ha török katonákba botlik az ember. Rajtuk ugyanis nem kérik különösebben számon, ha összeverve szállítják be a fennakadt határsértőket.

Rengeteg pénzre van szükség az utazáshoz. Ezért Szíriából elsősorban a középosztály tud eljönni, akik eladják a házukat és minden mozdíthatót. A szegények pedig ott ragadnak. Aki sikeresen átvág Törökországon, az beülhet egy gumicsónakba, hogy „áthajózzon” Görögországba. Fejenként 1200 dollárért egy háromszor nyolc méteres felfújható csónakot kínálnak a csempészek, a tankban annyi benzinnel, ami szerencsés esetben elég a túlsó partig.

Egy csónakba ötvenen ülnek, vezető nélkül. Anas szerint a török embercsempészek egy embert minden csoportból kiválasztanak, aki magára vállalja a szervezést, lebukás esetére. Ő ingyen utazik, de tíz év börtönt kockáztat. És az ő feladata elsüllyeszteni a gumicsónakot a görög partoknál, ahol a halászok folyamatosan gyűjtik össze a magára hagyott csónakmotorokat.

Innen – anyagi helyzettől függően – ki vonattal, ki taxival, ki gyalog megy a macedón határ felé, ahol már szervezetten vonattal viszik a menekülteket át a horvátokhoz, majd onnan a magyar határra.

A fiú és szülei egyelőre nem merik azt mondani a Törökországban várakozó családtagjaiknak, hogy jöjjenek, mert napról napra változik a határon a helyzet. „Próbáltuk őket legálisan ideutaztatni, beadtunk kérelmet a családegyesítésre, igazoltuk, hogy mi biztosítunk nekik szállást és útiköltséget, de minden kérelmünket elutasították.”

Pedig Törökország lassan megtelik, csaknem kétmillió szír él az ottani táborokban. Egyedül Anas nagynénjének nincs gondja az utazással, ő ugyanis nem hajlandó elhagyni Szíriát. Öt fiából ketten-hárman mindig átjutnak a törökökhöz annyit dolgozni, hogy megéljen a család.



„A magyar népnek nagyon hálásak a szírek. A kormány és a rendőrség nem minden tette aratott osztatlan sikert, de az rengeteget jelent, ha van, aki meleg ételt ad vagy játékot a hetek óta úton lévő gyerekednek”– mondja Anas, aki egymaga több ezer menekülttel találkozott és beszélt, tehát valószínűleg van alapja annak, amit mond.

Ennek ellenére a menekülők közül senki sem akar Magyarországon maradni: ennyi rettegés és utazás után kibírhatatlan a hónapokig tartó menekültügyi eljárás, ráadásul a menekültszállók körülményei is tragikusak.


Neirabi Anas; interjú; tolmács; Szíria; menekültek; menekültkrízis


Arra is van magyarázat, miért igyekszik mindenki Németországba. Az épp Aszadot segítő oroszoknál ugyanis zord az időjárás, amit – Anas állítása szerint – nehezen viselnek a szírek. „Skandináviába is csak a bátrabbak mennek. Németország mellett elsősorban az szól, hogy minden egyetemi hallgató befejezheti a tanulmányait.”

Anas szerint a szír menekültek tisztában vannak azzal, hogy Európa teherként tekint rájuk, de amikor robbanó olajoshordók vagy az Iszlám Állam fenyegeti az embert, amikor valaki az utazásért cserébe hajlandó földönfutóvá válni, akkor nem törődik azzal, hogy mit gondol róla a külvilág.

Állítja: aki tehetné, a háború után hazamenne, senki sem hagyná veszni azt a Szíriát, ami a kétezres évek közepéig olyannyira szerethető volt.