Az Iszlám Állam harcai közben Szaddám Husszein sírja is megsérült

-

A néhai iraki diktátor tikríti síremlékét szinte teljesen lerombolták az iraki biztonsági erők és az Iszlám Állam között folyó harcok során.


Az AP által közölt videofelvételek szerint Tikríttől négy kilométerre lévő Audzsában található, egykor fényűző síremlékből már csak azok az oszlopok állnak, amelyek valaha a mauzóleum födémét tartották. A síremlékről a korábban azt borító, Szaddám Huszeint ábrázoló képek is eltűntek, s a környéket betontörmelék borítja.


A falut ehelyett síita milíciák zászlói és vezetőik portréi lepték el. Az egyik képen Kászem Szoleimáni, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz Brigádok nevű elitalakulatának parancsnoka látható, aki állítólag a helyszínen segíti az iraki erőket – közölte az AP.

Az Iszlám Állam augusztusban – az Irak északi részén indított offenzívája során – azt állította, hogy teljesen lerombolta a síremléket, de helyi illetékesek szerint akkor a mauzóleum csak kisebb károkat szenvedett, így például összezúzták Szaddám Huszein egy nagy portréját és megrongálták a síremlék körül a virágágyakat.

A 2006 végén kivégzett szekuláris szunnita vezetőnek hívei emeltek fényűző sírt szülőfalujában. Itt temették el Szaddám mellett két fiát is, akivel 2003-ban végeztek az amerikai erők. Audzsában nyugszik Taha Jaszín Ramadán, az arab ország szintén kivégzett volt alelnöke is.

Az iraki hadsereg több mint egy hete indított nagyszabású offenzívát a Bagdadtól 160 kilométerrel északnyugatra, a Tigris folyó partján fekvő Tikrít visszafoglalására. Eddig az iraki biztonsági erőknek a város nagyjából felét sikerült ellenőrzésük alá vonni.

Tikrít az iraki fővárost az Iszlám Állam fellegvárának számító Moszullal összekötő stratégiai fontosságú útvonalon található. A hadjárat végső célja a Tikríttől 250 kilométerre északra található észak-iraki nagyváros, Moszul visszaszerzése. Moszul a legnagyobb város, amely jelenleg az Iszlám Állam kezében van.