Az Iszlám Állam bombáját találhatták meg az Anna-hegyi pihenőben?

Fotó: MTI/MTVA / Mihádák Zoltán

-

A bolgárok szerint a bombát az Iszlám Állam vagy valamely közel-keleti gyökerű szervezet helyeztette el a buszon. Nagy robbanóerejű volt a töltet.


Egy cseh vagy szlovák állampolgárságú férfi rejtett el csőbombát az Omega Group Prágából Várnába tartó járatán – idézi a Népszabadság hétfőn Dragomir Petkovát, a járatot fenntartó cég igazgatóját. Az utas Prágában szállt fel a járműre, és Pozsonyig váltott jegyet, Brnóban azonban leszállt, és nem tért vissza csomagjáért, amely útközben felborult, és szúrós szagú folyadék folyt ki belőle.


Erre figyeltek fel az utasok. Mint arról lapunk szombat este beszámolt, az utasok kérésére a magyar rendőrség átvizsgált egy külföldi buszt az M0-s autóút Annahegyi pihenőjében. A buszon 34 utas és két egymást váltó sofőr utazott, mindenkinek sikerült leszállnia.

A Népszabadság idézi a Trud című bolgár lap internetes kiadását, ahol azt írták, hogy a magyar hatóságok azt mondták az utasoknak, adjanak hálát Istennek, mert kaptak egy második életet, a csőbomba ugyanis nagyon nagy robbanóerejű volt.

Ivan Bojadzsiev ezredes, a bolgár terrorelhárítás szakértője a bolgár média előtt tartott sajtótájékoztatón azt feltételezte, hogy a bombát az Iszlám Állam vagy valamely közel-keleti gyökerű szervezet helyeztette el a buszon. Bojadzsiev ezt korábban talált hasonló robbanószerkezetek alapján állította. Az ezredes ugyanakkor felidézett egy 1985-ös merényletet, akkor törökbarát szélsőségesek robbantottak a Burgas–Szófia vonaton. Akkor három gyerek és négy nő halt meg, kilencen pedig megsérültek.


Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében robbanószerkezetről nem írt, gyanús szerkezetet említett, amelyet hatástalanítottak. Megjegyezve, hogy emberölés kísérlete miatt nyomoznak az ügyben.

Az M1 Híradónak a busz bolgár utasai adtak interjút, akik egybehangzóan azt mondták, bomba volt a buszon. Dragomir Petkov, a buszt üzemeltető cég igazgatója azt mondta: „Amikor kinyitottuk a táskát, egy csövet, egy órát és kábeleket találtunk benne. A csövet szigetelőszalaggal körbetekerték. Amikor megláttuk, mindenki messzire szaladt."