Az iskola végignézte, hogy egy idősebb fiú használta

-

Anna 28 éves egyetemista, gyermekkorában szexuális abúzus áldozata lett – 11 éves korában egy nála jóval idősebb iskolatársa kényszerítette rendszeresen anális szexre emlékei szerint minimum egy éven keresztül.


Mi a te gyerekkori bántalmazásod története?

11-12 éves koromban történt, és egy 15-16 éves, félig-meddig írástudatlan fiú osztálytársam követte el, aki lebukott hozzánk az ötödik vagy hatodik osztályba. Igaz, még nem volt nagykorú, de egyértelmű volt a hierarchia – mondta Anna az Abcúgnak.

Rendszeresen bántalmazott téged?

Igen, zsarolással szexre kényszerített. Hogy ez hány alkalom volt, és meddig tartott ez az egész, arra én sem tudok világosan visszaemlékezni, de másfél évre, maximum 2 évre saccolom, ami alatt 5-6 alkalommal történt meg. És mindig análisan. De a sztorinak az talán a legdurvább és legfelfoghatatlanabb része, hogy mivel tudott sakkban tartani. Ezt később elmesélem, csak nehezebb róla beszélnem.

Mi az oka annak, hogy nem vállalod képpel és névvel az interjút?

Bár sokat hezitáltam, végül az győzött meg, hogy nem készültem fel abból, milyen jogi következményei lehetnek a nyilvánosság elé lépésemnek. Nem lenne példa nélküli eset, ha a sztori képpel, névvel való kikerülése után feljelentenének rágalmazásért. Ebből nem kérek, nem vagyok rá felkészülve.

Tartasz tőle, hogy a fiú, aki veled ezt tette, magára ismerne és feljelentene?

Azt erősen kétlem, hogy olvasgatja az Abcúg híreit. Nem tőle tartok. Mivel ez a fiú hosszú időn keresztül használt engem, ennek óhatatlanul ki kellett derülnie valamilyen módon. Konkrétan nyílt titok volt az iskolában, több tanár tudott róla. Ha az intézményt be lehetne azonosítani, nyilván felmerülne a felelősségük. Ezért megvádolnának azzal, hogy nem mondok igazat.

Hogyan tudott nyílt titok maradni az iskolában, hogy egy kislányt egy idősebb fiú szexuálisan bántalmaz?

Egyszerűen nem került szóba. És nem kell ehhez gyereknek lenni. Egy felnőtt bántalmazottnak is akkora a szégyenérzete, hogy nem tud kiállni magáért. Egy gyerek meg végképp nem. Nincsenek eszközei hozzá. Az iskolapszichológus nem vette észre, az osztályfőnök meg rákérdezett, de én nemmel válaszoltam, és ez elég volt neki, nem is feszegette tovább a témát.

Rákérdezett, és te nemmel válaszoltál, mert féltél a sráctól.

Is, de leginkább az apámtól féltem. Neki nagy szerepe van az egész történetben.

11 éves koromra a szüleim már nem funkcionáltak szüleimként. Addig az anyám, amennyire tudta, ellátta a szülői feladatait, de aztán skizofrén lett. Az apám kergette őt őrületbe, aki egy bántalmazó alkoholista, rendszeresen verte édesanyámat. Apámról tudni kell, hogy megrögzött nőgyűlölő: minden nő kurva, megátalkodottan gonosz lény a szemében. Beleértve a feleségét és a lányát is. Elképzelhető, hogy milyen szeretetlen környezet volt ez. Volt olyan, hogy az apám kivert otthonról este. Máshol kellett aludnom, aztán reggel időben keltem, hazamentem a cuccaimért, és mentem iskolába. Egy ideig még próbáltam az édesanyámat ölelgetni, simogatni. Mint minden gyerek, vágytam a kedves szóra, arra, hogy a szüleim szeretgessenek és megöleljenek. De az anyukámat hiába ölelgettem, olyan volt, mint egy darab fa. Az apukám meg csak akkor ért hozzám, ha megütött.

És erre te…?

Máshol kerestem azt a szeretetet, amit a szüleimtől nem kaptam meg. Ezt használták ki a helyi fiúk, csak én ezt akkor nem így éltem meg. Most már tudom, hogy ezen van mit elgyászolni, ugyanis egy 11 éves kislány magától nem fog leszopni egy 13-14 éves fiút. Egy egészséges gyereknek ilyen eszébe sem jut. Nem tudom megszámolni, hogy hány ilyen, még szinte gyerek, alig ivarérett fiú volt, akik között elterjedt, hogy ezt a lányt könnyű manipulálni Én meg mint egy riadt kis állatka, éjszakánként kimásztam az ablakon, és kerestem az érintést.

El lehet képzelni az apukámról a leírtak alapján, hogy reagált volna, ha ezt megtudja. Attól féltem, hogy még jobban pokollá teszi az életemet, ha ezekről tudomást szerez. És ez a szemfüles fiú tudta ezt, és úgy gondolta, hogy kiváló eszköz lesz a sakkban tartásomra. Megfenyegetett, hogy elmondja a szüleimnek az esti kiruccanásaimat, ha nem teljesítem a vágyait.

Hogyan sikerült kikerülni ebből az ördögi körből?

Nyilván nem saját erőből. Egy kisebb csoda volt. Egy nálam idősebb lány, akivel jóban voltam, egyszer megkérdezte egy órai levelezésben, hogy igaz-e, és hogy miért nem teszek valamit, miért nem könyörgök a fiúnak, ha kell, hogy hagyja abba. Mondtam, hogy nem fogok neki könyörögni, mert azzal a maradék gerincemet húznám ki, utána pedig tényleg azt csinálna velem, amit akar. Aztán egyszer csak felhívott ez a lány, hogy miután térden állva könyörgött neki, a srác azt mondta, nem fog engem többet keresni. Én nem hittem el, bizonygatnia kellett, hogy nem csak mondta, tényleg nem fog többet fenyegetni. Ezzel tényleg vége lett. Miután letettem a telefont, a fürdőszobában legalább fél órán át gyönyörködtem a a letörölhetetlen mosolyomban, és úgy éreztem, elemelkedtem a talajtól. Onnantól elástam mindent, tíz évre.

Hogyan került elő mégis?

20 éves koromig laktam a szüleimmel, aztán összeköltöztem az akkori barátommal, akiről kiderült, hogy szintén bántalmazták gyerekkorában: 6 évig, 12-től 18 éves koráig volt egy felnőtt férfi áldozata, akihez különórákra járatták a szülei. Az ő történetein és az őt ért trauma miatt produkált tünetein keresztül magamra ismertem. Önismereti csoportokba, majd pszichológushoz, egyéni terápiára kezdtem járni, ami visszahozott nagyon sok emléket.

Felmerült-e benned valaha, hogy jogilag felelősségre vond valahogyan a férfit, aki a téged bántalmazó fiúból lett?

Ha feljelenteném, az azzal lenne egyenlő, mintha névvel és fényképpel vállalnám az interjút, ezért erre azt kell mondanom, hogy nem. Én a szüleimnek sem mondtam el a mai napig, mert tudom, hogy alkalmatlanok arra, hogy értő módon kezeljék. Többet ártana, mint használna. Nyilván sejtették akkor, hogy mi történik, csak sosem fogják elismerni, mert akkor a saját felelősségükkel is szembe kéne nézniük. Egyébként ez az egyik legkockázatosabb rész a gyermekkori szexuális abúzus áldozatai számára a velük történtek feldolgozásában. Egyszer az illető eljut oda, hogy elszámoljon a családjával, kipakoljon nekik, és felelősségre vonja őket. És ekkor jön a második trauma – amikor a szüleid nem hisznek neked, és azt mondják, hogy te találod ki: „Te kisgyerek voltál akkor, honnan tudnád?”

Ezt sokszor nehezebb feldolgozni, mint ami gyerekkorodban történt veled, hiszen ismét a biztonságérzeted sérül, amit annyira próbáltál megerősíteni.

Tartod a szüleiddel a kapcsolatot?

Anyám szokott keresni telefonon, de személyesen vele is, apámmal is nagyon ritkán találkozom. Elváltak azután, hogy elköltöztem otthonról. Önpusztító életet élnek, mind a ketten 10-15 évvel idősebbnek néznek ki a koruknál. Különösebben nem vagyok rájuk kíváncsi. Minél távolabb vagyok a bántalmazó környezettől, annál inkább tudok magam lenni, a múltamat értő szemmel nézni, és nem benne totyogni.