Az iraki hadsereg visszafoglalta Tikrítet a dzsihadistáktól

Fotó: AFP / AHMAD AL-RUBAYE

-

Teljesen visszafoglalták Tikrít városát az iraki hadsereg egységei és a szövetséges síita milíciák az Iszlám Államtól - jelentette be kedden Haider al-Abádi iraki miniszterelnök, egy hónappal az átfogó hadművelet megindítását követően.


Az iraki erők kedden léptek Tikrít belvárosának területére, és kitűzték az iraki zászlót a tartományi kormány épületére - mondta Abádi az iraki fővárosban, Bagdadban tartott keddi sajtóértekezleten.


Katonai források korábban elmondták, hogy heves harcok során sikerült elfoglalniuk az elnöki palotát és több kormányépületet. Szemtanúk szerint az utcákon több tucatnyi dzsihadista holtteste feküdt. A hadsereg információi szerint az összecsapásokban az iraki kormányerők legkevesebb 9 tagja vesztette életét.



Szaddám Huszein korábbi iraki szunnita vezető szülővárosát, Tikrítet tavaly június óta tartották ellenőrzésük alatt a dzsihadisták. Bevonulásuk előtt 190 ezren, többségében szunniták éltek a településen, közülük azonban az elmúlt hónapokban sokan elmenekültek.

Az iraki kormány március elején mintegy 30 ezer fő részvételével indított átfogó offenzívát a város visszavételére. Az Egyesült Államok vezette terrorellenes szövetség kezdetben nem vett részt a hadműveletben. Miután megakadt az iraki előrenyomulás, Bagdad a koalíció beavatkozását kérte, és ekkor kezdték a szövetségesek légicsapásokkal segíteni az iraki csapatokat.

Az Irán szövetségeseiként számon tartott síita milíciák bírálták a Washington vezette koalíció beavatkozását. Amerikai adatok szerint az offenzívában részt vevő katonák kétharmada síita milíciákhoz tartozott.



A Bagdadtól mintegy 170 kilométerre északra fekvő város egy stratégiai fontosságú összekötő úton húzódik az iraki főváros és a dzsihadisták fellegvárának és Irak második legnagyobb városának számító Moszul között. A Tikrít visszavételére indított hadművelet egyfajta erőpróbaként szolgált egy Moszul visszafoglalását célzó offenzíva előtt.

Tikrít szimbolikus jelentőséggel bír, ugyanis az arab és az iszlám történelem egyik legnagyobb hőseként számon tartott, Jeruzsálemet 1187-ben elfoglaló Szaladín egyiptomi szultán szülővárosa.