Az igazi szadizmust Amerikában találjuk

Forrás: Európa Kiadó

-

Az április 21-én elkezdődött Könyvfesztiválra jelent meg magyarul Jonathan Franzen új regénye, a Tisztaság, ami sok tekintetben hasonlít az amerikai író korábbi regényeire, de az idősíkok kezelése itt még izgalmasabb. Viszont most először éreztük úgy, hogy a könyv akár rövidebb is lehetne.


A befutott amerikai regényírók sokféle stratégiát követhetnek. Eltűnhetnek a nyilvánosság elől örökre, végzetes kalandba keveredhetnek a drogokkal, alámerülhetnek a hollywoodi forgatókönyvírás világába, vagy egyszerűen csak írhatják tovább a regényeiket. Jonathan Franzen ez utóbbit választotta. Legutóbbi munkája, az angolul tavaly, magyarul pedig most megjelent Tisztaság (Purity) ugyanúgy évtizedeket átölelő társadalmi és családi tablót tár a közönség elé, mint a szerzőt a kortárs amerikai irodalom szűk elitjébe emelő Javítások és a Szabadság.

A Tisztaságtól tényleg azt kapjuk, amit Franzentől várhatunk. Egy hosszú, majdnem 600 oldalas történetet, ami több szálon és több idősíkban mozog, és többféle elbeszélésmódban íródott. Ez utóbbi nem okoz meglepetést: az egyik fejezetben a Tom nevű szereplőtől ugyanúgy önéletrajzot olvasunk, mint Patty Berglundtól a Szabadságban. Az idősíkok kezelése viszont technikásabb, mint valaha: az idő jelentősége hol elhomályosul, hol nagyon is éles határvonalat jelöl.



A sokszereplős történet főhőse Pip, egy fiatal lány, aki titkolja valód nevét, ami nem más, mint Purity, azaz Tisztaság. Pip nem nagyon tud mit kezdeni magával, az életével és a diákhitel-tartozásával, pláne nem életképtelen, lelki gyötrésben és gyötrődésben viszont nagy pályás anyjával, Anabellel, aki ráadásul semmit sem árul el lányának arról, hogy ki az apja. A további kisebb-nagyobb női szereplők közül kiemelten fontos még az újságíró Leila is, aki nem vált el kerekes székbe került regényíró férjétől, de már egy másik férfival, a főszerkesztőjével él.

A fontos női karakter nem újdonság, ezek mennyisége viszont igen, de hát a Tisztaság nem más, mint Franzen „feminista” regénye. A szerzőt sok bírálat éri női írók és feministák részéről, amiért ő a kiváltságos fehér férfi irodalom megtestesítője, és minden kapu nyitott számára, ami másnak nem. Erre persze Franzen azt mondja, nem tehet arról, hogy férfi. Olyan szerencsétlen megnyilvánulások miatt is kapott a fejére, mint amikor Edith Wharton születésének 150. évfordulóján azt taglalta egy esszében, hogy az író sikeréhez mennyiben járult hozzá az, hogy csúnya volt.


Jonathan Franzen


Akár a bírálatokra reagálva, akár nem, a Tisztaságot mindenesetre már úgy harangozták be, hogy a regényben nemcsak több meghatározó női szereplő, hanem kifejezetten feministák is lesznek. Miben nyilvánul ez meg? A testével megszállottan foglalkozó Anabel esetében például abban, hogy akkor játssza ki az elnyomás-kártyát, amikor el akar érni valamit, vagy abban, hogy ráveszi a férjét, hogy ülve pisiljen. Anabel ráadásul hiába fontos karakter, a történetét nem az ő, hanem a férje visszaemlékezéséből ismerjük meg.

Leila pedig szintén érdekes figura ugyan, de egy idő után már fárasztó, hogy nem egyszerűen azt olvassuk, amit gondol, és ami valóban izgalmas, hanem azt, hogy ezt feministaként gondolja.

Pip számára az a legfontosabb, hogy megtalálja az apját, és egy olyan vállalatnak kezd dolgozni, akik talán tudnak segíteni a problémáján. Ez a vállalat egy online kiszivárogtató platform, a Napvilág Projekt, amit egy Julian Assange-szerű figura vezet, a keletnémet születésű Andreas Wolf.


Franzen dedikálja a Tisztaság egyik spanyol nyelvű példányát


Franzen híres arról, hogy mennyire utálja az internetet, hogy mennyire feleslegesnek és ártalmasnak tartja a közösségi médiát, itt pedig Andreas szájába ad olyan gondolatokat, amik szerint az internet ugyanolyan totalitárius rendszer, mint az egykori NDK. „Akár együttműködött valaki a rendszerrel, akár ellenzékben volt vele szemben, abban az egyben nem volt választása, akkor se, ha otthon ült kényelemben, és akkor se, ha börtönben, hogy valamiképp viszonyulnia kellett hozzá. Minden kis és nagy kérdésre csak egy válasz volt: a szocializmus. Ha viszont a szocializmus helyett hálózatot mondunk, akkor megkapjuk az internetet.

Pip apjához Andreason keresztül vezet az út, de Andreason keresztül mutatja be Franzen azt is, hogy a hagyományos újságírást mennyivel értékesebbnek tartja a kiszivárogtató módszereknél, többször például a Watergate-ügyet állítja szembe a mai helyzettel. Andreasnak van továbbá egy sötét titka is, ami nem annyira érdekes, az viszont inkább, hogy megismerhetjük a keletnémet múltját. Franzen számára nem ismeretlen Németország, a nyolcvanas évek elején Berlinben tanult, és rendszeresen hirdeti a német nyelvű irodalom nagyszerűségét, a keletnémet pártfunkci lázadó fiának története mégis kicsit felszínes.


Jonathan Franzen Budapesten, a 2015-ös Könyvfesztiválon


Sokkal nagyobb szenvedés és szadizmus sugárzik az amerikai környezetben zajló párbeszédekből, mint a Stasi-ügynökös, elnyomó korszakban elhangzókból, és utóbbiak esetében zavaró, hogy nem annyira mély a szöveg, mint amennyire kegyetlen volt a rendszer. Bár lehet, csak azért érzem felszínesnek ezeket a szakaszokat, mert a volt szocialista blokkból származó olvasó vagyok – a német kiadót például inkább az zavarta, hogy túl sokat szerepelt a könyvben a „baszni” szó. (Franzen nemrég az Élet és Irodalomnak adott interjút, ott is beszél erről.)

Több évtizeden keresztül több kontinensen játszódik a Tisztaság, és tele van boldogtalan szereplőkkel, boldogtalan családokkal és feldolgozatlan traumákkal. Minden benne van, amitől Franzen regényei működni szoktak. De ez most mégsem működik annyira. A karakterek nem annyira életszerűek, mint korábban, Franzen pedig annyiszor hangoztatta már a világgal kapcsolatos nézeteit a regényeiben, az interjúiban, vagy az olyan esszéköteteiben, mint a Diszkomfortzóna, hogy ezeket is ismerjük. És ismerjük a fehér középosztályt is, amelyből rendre kikerülnek Franzen hősei. Ami őket illeti, manapság tényleg nem ők a legizgalmasabbak.

A történet gördülékeny, de fordulatai nem szólnak nagyot, az egymást kínzó karakterek párbeszédei pedig csak egy darabig viccesek vagy éppen hatásosan nyomasztók, egy idő után unalomba fordulnak. A teljes Tisztaságot azért unalmasnak semmiképp sem nevezném, lehet rajta szórakozni, meg elmerülni benne, de ez az első Franzen-regény, amiről azt gondolom: nem vonna le semmit az értékéből, ha kicsit rövidebb lenne.

Jonathan Franzen: Tisztaság (fordította: Bart István). Európa Könyvkiadó, 2016, 592 oldal, 4590 Ft