Az igazgató autójából lopták el a paksi atomtitkokat a Blikk szerint

Fotó: MTI / Sóki Tamás

-

Az ügyben a BRFK folytat vizsgálatot, ők annyit közöltek a lappal, hogy lopás bűntette miatt folyik az eljárás.


A Paksi Atomerőmű egyik vezetőjének autójából lopták el az erőmű bővítésének dokumentációját, köztük minden bizonnyal a titkosított adatok egy részét is – írja a Blikk. A lap szerint az igazgató „az autóban hagyta a laptopot és néhány adathordozót, majd találkozóra ment a Belgrád rakparton. Pár perc elég volt ahhoz, hogy valaki – akinek vélhetően fogalma sem volt, mit tárolnak a számítógépen – feltörte a kocsit, elemelte a notebookot és az egyéb adathordozókat, majd lelépett a zsákmánnyal.”


A lap kormányközeli forrásra hivatkozva azt írja, a „készülő erőművel, Paks II.-vel kapcsolatos tervek szerepeltek a laptopon. Bár a tulajdonos azonnal feljelentést tett a rendőrségen, a számítógép és az elkövető azóta sem került elő.”

Az ORFK megerősítette a lopás tényét, továbbiakat nem közölt. A teljes cikket itt olvashatja.