Az ifjú keresztények biztonságtantárgyat akarnak

-

Általános és szakmaspecifikus biztonsági képzést javasol az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség.


Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) azt javasolja, hogy az egyetemek és a főiskolák vezessék be a biztonsági alapismeretek oktatását a kötelezően választható képzések között – mondta Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke csütörtökön.

Tájékoztatása szerint a javaslatról egyeztettek az illetékes minisztériummal, ahol pozitívan fogadták a kezdeményezést.

A tárgyat elsősorban azokon a szakokon tartják szükségesnek, ahol olyan diákok tanulnak, akik szakmájukból fakadóan sok emberért fognak a későbbiekben felelni. Példaként említette a pedagógusokat, a közlekedés-, az építő-, a gépészmérnököket, orvosokat, logisztikai szakembereket, szociális munkásokat.

Mint kifejtette: azt szeretnék, ha ezek a fiatalok tisztában lennének az alapfogalmakkal, a biztonsági ismeretekkel és módszerekkel.

A féléves képzésnek két eleme lenne: egyrészt átfogó képet kapnának a magyarországi jogi és biztonsági környezetről a hallgatók, másrészt szakmaspecifikus ismereteket tanulnának, ahol az adott munkakörhöz kapcsolódó legfontosabb témákról lenne szó.

Nacsa Lőrinc kiemelte: több országban már kidolgozott módszere van a biztonsági alapismereteknek, ilyenek a termékbiztonság, a közlekedésbiztonság, az üzembiztonság, a kiberbiztonság. Németországban például tanítják azt is, hogy ha egy terrorista elragad egy kamiont, autópályán száguldani kezd vele, és nem lehet megállítani, akkor egy szoftveren keresztül hogyan lehet megállítani őt vagy minimalizálni a kárt – említett egy példát.

Az IKSZ arra kéri a felsőoktatási intézményeket, rektorokat, kancellárokat, hogy támogassák javaslatukat, hogy ne csak szakmailag, hanem ilyen szempontból is felkészült magyar fiatalok kerülhessenek ki az egyetemekről, főiskolákról.