Az FBI-on nagy a nyomás, hát még Clintonon

Fotó: Getty Images / Joe Skipper

-

Vélhetően a választásokig nem hozzák nyilvánosságra a vizsgálat eredményét, mert készek sem lesznek az email-ek átnézésével.


Hillary Clinton szerint semmi különös nincs az előkerült levelezésben, amelyet a magánszerverén tárolt. De az a személy, akit összefüggésbe hoztak a vizsgálattal, most már nem dolgozik a kampányában – írja a CNN.

Az FBI-ban tisztában vannak vele, hogy az egy hét múlva megtartandó elnökválasztás miatt nagy a nyomás rajtuk, mielőbb fejezzék be a vizsgálatot, de a munka nagysága miatt ez most nem túl valószínű.

Clinton ellenfele, Donald Trump természetesen örül a fejleményeknek, és köszönetet mondott az FBI-nak. Ettől függetlenül még mindig Clinton vezet a közvélemény-kutatások szerint, bár előnye jelentősen csökkent, mióta az FBI bejelentette, hogy újabb vizsgálatot indít a demokraták elnökjelöltje ellen.