Az exit poll szerint megint a balos Sziriza győz Görögországban

Fotó: AFP / THIERRY CHARLIER

-

Az amerikai AP hírügynökség athéni jelentése szerint Ciprasz pártja ugyanakkor várhatóan elveszíti az abszolút többséget.


A választásokon szavazó polgárok első megkérdezései alapján szoros eredmény születik, de valószínűtlen, hogy a rivális konzervatív Új Demokrácia pártja képes legyen a váltásra. A Sziriza győzelmi esélyeit 30-34 százalékra teszik, az ÚJ Demokráciáét 28,5 és 32,5 százalék közé.

Az exit poll szerint nyolc párt kerül be az új görög parlamentbe, míg a kilencedik, a Szirizából kivált Népi Egység pártja a bejutási küszöbbel küzd.

Az újabb, egy éven belül más a második előrehozott választást az váltotta ki, hogy Ciprasz a Szirizán belüli ellentétek miatt egy hónapja lemondott posztjáról. A párt januárban a nemzetközi hitelezők által megkövetelt megszorítások felmondásának ígéretével jutott hatalomra, de végül kénytelen volt aláírni egy újabb, szigorú feltételeket szabó mentőcsomagot. Ez élesen megosztotta a Szirizát, amelynek balszárnya végül kivált a pártból.