Döntenek a görögökről, ha törik, ha szakad

Fotó: MTI/EPA / Olivier Hoslet

-

A pénzügyminiszterek több kérdésben vasárnap sem tudtak megegyezni. Bár elmaradt a mára tervezett uniós csúcs, a görög miniszterelnök bízik abban, hogy az eurózóna vezetőivel sikerül megállapodni a mentőcsomagról. Éjszakába nyúló tanácskozásra készülnek, Donald Tusk szerint addig folytatják, amíg nem születik valamilyen döntés.


„Tisztességes kompromisszumot szeretnénk kötni. Ma éjjel megállapodhatunk, ha mindegyik fél ezt akarja” – mondta Alekszisz Ciprasz görög kormányfő újságírók előtt Brüsszelben.

Az eurózónához tartozó tagállamok vezetői délután kezdik meg a tanácskozást Brüsszelben, miután délelőttől kezdve a pénzügyminiszterek folytatták szombati ülésüket, ám hiába próbáltak megegyezni.

Eddig azért sem született megállapodás, mert a tagországok egy része kevesli a görögök által ajánlott reformintézkedéseket.
A vasárnap folytatódó, és délután véget ért tanácskozás után a holland pénzügyminiszter azt közölte, hogy bár sikerült „haladást elérni, de néhány jelentős ügyben az állam-, illetve kormányfőknek kell döntést hozniuk”. Pierre Gramegna luxemburgi pénzügyminiszter pedig azt mondta, hogy a pénzügyminiszterek megállapodtak egy szövegtervezetről, de abban még vannak zárójeles, nyitott kérdések; és a tervezet az állam-, illetve kormányfők elé kerül. „Továbbra is minden lehetséges” – hagyta nyitva Gramegna azt a kérdést, hogy napirenden van-e még a görögök távozása az euróövezetből.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint az állam- és kormányfők addig fognak tanácskozni, amíg csak valamilyen közös álláspontra nem jutnak Görögországról.


Janisz Varufakisz lemondott görög pénzügyminiszter posztja a tanácskozás előtt

[GR] 2 πράγματα. Βλέπουμε ποιός είχε σχέδιο #GRexit τόσο καιρό. Και το θέμα έπρεπε να φύγει από το #ΕuroGroup γιατί κάνε...

Posted by V for Varoufakis on 2015. július 12.