Az Európai Parlament elé ment a legfőbb ügyész Kovács Béla ügyében

Fotó: MTI/EPA / Olivier Hoslet

-

A Jobbik európai parlamenti képviselője ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést kémkedés gyanúja miatt még tavaly májusban. A képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a magyar ügyészség kérte az EP-től.


Zárt ülésen hallgatta meg az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága Polt Péter legfőbb ügyészt Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi ügyében.

A legfőbb ügyészt meghallgatása után magyar újságíróknak azt mondta, hogy csak a mentelmi jog felfüggesztését követően lehet gyanúsítottként meghallgatni Kovács Bélát, vagy bármilyen kényszerintézkedést alkalmazni. A vádhatóságnak még sok olyan adatra lenne szüksége, amelyek nélkül nem eldönthető, hogy lehet-e megalapozottan vádat emelni és ítéletet hozni az ügyben, ezeket az információkat viszont csak a mentelmi jog felfüggesztése után tudná megszerezni az ügyészség – közölte.

A Párbeszéd Magyarországért szerint az, amit Polt Péter legfőbb ügyész az Európai Parlament jogi bizottságának zárt ülésén elmondott a jobbikos Kovács Béla mentelmi ügyében, az valójában a nyomozás szabotálása.

A Jobbik arra szólította fel Polt Pétert, hogy vagy álljon elő konkrét bizonyítékokkal, vagy ejtse Kovács Béla képviselő ügyét.

A Fidesz-frakció is reagált az ügyben, közleményükben azt írták: felháborító, hogy a Jobbik a kémkedéssel gyanúsított EP-képviselőjének a visszahívása és pártból való kizárása helyett a nyomozó ügyészséget támadja.

Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését tavaly kérte a magyar ügyészség az EP-től arra hivatkozva, hogy a politikussal szemben olyan súlyos bűncselekmény miatt folytat eljárást, amelyért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

A Magyar Nemzet tavaly májusban, alig több mint egy héttel az EP-választások előtt pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva írt arról, hogy Kovács Béla ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést kémkedés gyanúja miatt.

Kovács Béla visszautasította a vádakat.