Az építkezésért a tervező lesz a felelős

-


A szerdai kormányülésen a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) miatt szóba került az építésügyi szabályok módosítása. Erről csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János számolt be.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az építészkamarával folytatott tárgyalások alapján arra jutottak, hogy aki házat épít, annak kötelező lesz tervezőt alkalmaznia, és az építkezésért az építész viseli majd a felelősséget. Így nem épül olyan épület, amely a településképet hátrányosan érinti, mondta a politikus.

Lázár szerint ezt követően az építkezések úgy néznek majd ki: az építész leszerződtetése után egy egyszerűsített tervet kell készíteni. Ezt az önkormányzat tudomásul veszi, az építésért az építész felelősséget vállal. A tervezőnek hat alkalommal kell ellenőriznie a munkát, ezért maximum 180 ezer forint díjat kérhet.

Ez a folyamat garanciát jelent a hitelt folyósító pénzintézetek számára, a bankoknak így nem az épület bontásától tartani. Garanciát jelent majd az önkormányzatoknak is, hogy az építési szabályokat betartják.

Lázár még decemberben jelentette be, hogy 10 millió forint támogatást és 10 millió forint hitelt adnának lakásvásárlásra vagy építésre azoknak, akik vállalják, hogy 10 éven belül három gyerekük lesz. A két gyermeket vállaló családok 2,6 milliós támogatást kapnak. A program az új építésű lakásokra vonatkozik.

A kormányban ezt követően felmerült, hogy megkönnyítsék az építkezéseket, ennek része az építési szabályok módosítása.