Az EP szerint komoly veszélyben van a lengyel demokrácia

-


A lengyel alkotmánybíróságot korlátozó jogszabályváltozások veszélyeztetik a demokráciát, az emberi jogokat és a jogállamiságot. Ez áll az Európai Parlament (EP) szerdán elfogadott határozatban. Erről az MTI számolt be.

Az EP strasbourgi ülése a néppárti, a szociáldemokrata, a liberális, a radikális baloldali és a zöld frakció közös határozati javaslatát 513 igen szavazattal, 142 ellenében, 30 tartózkodás mellett fogadta el.

A határozatban a képviselők arról írnak: a közelmúlt lengyelországi fejleményei aggodalmakra adnak okot, hogy az alkotmánybíróság képes-e betartatni az alkotmányt és garantálni a jogállamiság tiszteletben tartását.

Az állásfoglalás felszólítja a varsói kormányt, hogy maradéktalanul tegyen eleget a Velencei Bizottság márciusi ajánlásainak, és tartsa tiszteletben az alkotmánybíróság ítéleteit. Ezzel arra utalnak, hogy bár a lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a róla szóló törvény vitatott módosítását. Erre a kabinet közölte, hogy az ítéletet nem teszik közzé a hivatalos közlönyben, és így nem is válhat hatályossá.

A képviselők támogatásukról biztosították az Európai Bizottságot, amely párbeszédet indított annak tisztázására, hogy az országban fenyegeti-e veszély a demokratikus értékeket és a jogállamiságot.

Az utóbbi időben számos bírálat érte az őszi választásokon abszolút többséghez jutott Jog és Igazságosság pártot, amiért szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát és korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét.