Az ENSZ szerint augusztusra vége lehet az ebolajárványnak

Fotó: Getty Images / John Moore

-

A BBC-nek az ENSZ ebolaügyi megbízottja úgy nyilatkozott a nyár végére vége lehet a járványnak Nyugat-Afrikában.


Ismail Ould Cheikh Ahmed azt is elmondta, az ENSZ az elején hibákat vétett, és sokszor „arrogánsan” járt el. Szerinte amikor a vírus először megjelent:


valószínűleg hiányzott a tudás, és az arrogancia egy bizonyos foka is fennállt, de azt hiszem tanultunk a történtekből.

Bár pontos időpontot nem akart megjelölni, de elmondta: „nyáron vége lehet a járványnak”.

A mostani ebolajárványnak több, mint 10 ezer áldozata van egy évvel a kitörése után. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) elnevezésű nonprofit szervezet szerint a „a globális koalíció a tétlenségért” vezethetett ehhez a szörnyű helyzethez. Szerintük ugyanis az első segítségkéréseket a helyi kormányzat és a Egészségügyi Világszervezete (WHO) is figyelmen kívül hagyta.

Az első beteg, aki a hivatalos feljegyzések szerint ebben a járványban halt meg, egy kisgyerek volt Guinea egy távoli részén 2013 decemberében. A WHO három hónappal később jelentette be hivatalosan a járvány kitörését, majd még öt hónapba tellett, amíg azt is kijelentették, hogy nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté vált a helyzet. Ekkor már több, mint ezren vesztették el az életüket az ebolavírus miatt.

Az MSF vezetője, Margaret Chan szerint:


a világ (és benne a WHO) túl lassú volt ahhoz, hogy lássa, mi van kibontakozóban előttünk.

A WHO azonban azzal védekezik, hogy az elejétől fogva azt kommunikálták, ez egy nagyon súlyos szituáció. Azért most gyors reagálású csapatok létrehozását tervezik, hogy gyorsabban reagálhassanak a jövőben fellépő fenyegetésekre.


Az MSF figyelmeztet arra is, hogy a járványnak még nincs vége, és hogy az esetszámok nem csökkentek szignifikánsan január óta.


A WHO által regisztrált esetek


Libéria pénteken regisztrált egy újabb esetet, pedig előtte két hétig már nem volt újabb megbetegedés.


Guineában az év elejei alacsony számokhoz képest, mostanra újra növekedni kezdtek az esetszámok.