Az ENSZ a menekültek befogadását kéri a nemzetközi közösségtől

-

A szíriai menekültek befogadására szólította fel csütörtökön a nemzetközi közösséget az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a közel-keleti országgal foglalkozó vizsgálóbizottsága. A testület szerint a világ idáig nem vállalt kellő felelősséget az érintettek védelme terén.


A 2011-ben létrehozott testület csütörtökön Genfben közzétett jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy a szíriai embereknek egyre nehezebb menedéket találniuk a polgárháború elől. A szomszédos országok, köztük Jordánia, Libanon és Törökország ugyanis a hatalmas menekültáradat, valamint a gazdasági és társadalmi problémák miatt megnehezítették a szíriaiak beutazását. A vizsgálóbizottság hozzátette, hogy a nemzetközi közösség késlekedő pénzügyi segítsége miatt a már elmenekültek egészsége és élete veszélyben van.


Az ENSZ testülete szerint a fokozódó konfliktus, amelynek a végét nem látni, a szíriai polgárokat továbbra is mindenféle háborús bűncselekménnyel és emberiesség elleni erőszakkal fenyegeti.

A bizottság úgy látja, a nemzetközi közösség csődöt mond a szíriai menekültek védelme terén. A testület szerint a kialakult „humanitárius válság legyőzéséhez elkerülhetetlen a komoly nemzetközi együttműködés és tehermegosztás".

Az ENSZ testülete jelentésében kiemeli, hogy Szíriában a négy éve tartó konfliktusban már több mint 240 ezer ember vesztette életét, és 4 millióan hagyták el az országot, további 7,6 millióan pedig a határon belül kerestek menedéket.