Az energiaital-fogyasztás korlátozásánál a litván példa is szóba jöhet

-

A kormány rászállhat az energiaitalokra. Követendő példa lehet a litván szabályozás, mely szerint 18 év alatti személynek tilos energiaitalt adni. Ez Rétvári Bence Oláh Lajos országgyűlési képviselőnek szánt írásbeli válaszából derül ki.


Oláh Lajos írásban fordult Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez azzal kapcsolatban, hogy kívánja-e a kormány szigorítani vagy akár betiltani az energiaitalok kereskedelmi forgalmazását. A képviselő a kérdés feltevése után amerikai kutatásokra hivatkozott, amelyek szerint az ilyen üdítők bizonyítottan emelik a vérnyomást a 19–40 évesek körében. Később a litván példát is szóba hozta: a balti állam 2014-ben a világon elsőként tiltotta be az energiaitalok árusítását a 18 év alattiak számára.


Balog megbízásából Rétvári Bence államtitkár válaszolt a kérdésre, aki az Egészséges Magyarország 2014–2020 elnevezésű programot említette a probléma megoldásaként. A program szerint olyan szabályozás kidolgozásába kezd a kormány, amelyben szerepelhet lehetőségként a kereskedelmi forgalomban lévő energiaitalok maximális térfogategységeinek meghatározása és annak ellenőrzése. Rétvári azt is elmondta, hogy az egészségügyért felelős államtitkárság megvizsgálja a litván példa hazai bevezetésének lehetőségét.