Az embercsempészek elleni katonai akcióról dönthet az EU

-

A földközi-tengeri menekültválság miatt rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az EU állam- és kormányfői. Múlt vasárnap legkevesebb 700 menekült halt meg a Földközi Tengeren, mikor hajójuk elsüllyedt.


Az uniós külügyminiszterek egy 10 pontos cselekvési tervet terjesztettek elő: eszerint meg kell erősíteni a Földközi-tengeren a jelenleg folyó műveleteket, több pénzt kell adni az uniós határőrizeti támogató ügynökségnek, a Frontexnek, illetve el kell kobozni és meg kell semmisíteni az embercsempészek hajóit.

Bár a török államfő úgy értelmezte a tervet, az európaiak a menekültekkel együtt akarják elsüllyeszteni az embercsempészek hajóit, a dokumentumban az AFP információi szerint az szerepel, használat előtt kell megsemmisíteni azokat.

Az olasz miniszterelnök követelte, hogy az EU vizsgálja meg egy „célzott beavatkozás” elindításának lehetőségét a líbiai embercsempészek ellen.

Most indulhat az első európai katonai akció az illegális bevándorlás ellen. Diplomaták azonban felhívták a figyelmet arra, a megvalósításhoz idő kell, mozgósítás előtt elő kell készíteni a műveleti terveket is.

Elemzők szerint a drámai méretű tengeri menekültáradatot a kaotikus és áttekinthetetlen líbiai helyzet okozza, és ezt nem oldja meg az uniós csúcs.