Az eltitkolt fekália után klór szennyezi az ivóvizet Dömsödön

-

Az egészséges víz érdekében indult beruházás egyelőre a vízminőség romlását hozta. Előbb ürülékkel szennyeződött a víz – ezt jó ideig nem árulták el a lakosoknak –, fogyasztását megtiltotta az ÁNTSZ, és hasmenésjárvány is végigsöpört a településen. Az utóbbi hónapokban viszont a klór miatt nem tudják meginni, és ekcémás kiütéseket kaptak az emberek. Egyikre sincs magyarázat, és nincs felelős se.


csak forralással

A Budapesttől 50 kilométerre található Dömsödön tavaly nyáron kezdték el a vízhálózat korszerűsítését, amelyet határidő szerint szerint idén május végén kell befejezni. Az „Ivóvízhálózat rekonstrukció és új víztorony építése az egészséges ivóvízért Dömsödön” című európai uniós finanszírozású projekt nettó 459 millió forintba kerül. A kivitelezést az ország másik felében, a Kazincbarcika közelében lévő Múcsonyban székelő Diamit Zrt. végzi, amely egyedüliként jelentkezett a felhívásra.

A munkálatok már néhány hete tartottak, amikor az ÁNTSZ megállapította, hogy az ivóvíz fertőzött. Ezt a tényt azonban hónapokig nem tárták a lakosság elé. Tavaly szeptember 23-án a helyi napközis konyhában vett vízmintában az Escherichia coli (E. coli) és az enterococcus baktériumok szintje annyira magas volt, hogy az már veszélyt jelentett. (A napközis konyhán főznek a település intézményeinek, 600 tanulónak, de sok dömsödi is innen kap ebédet - a szerk.) Az ÁNTSZ-t felügyelő Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 2014. október 10-én küldte meg az önkormányzatnak határozatát, amely megállapította: a víz nem felel meg az ivóvíz minőségi követelményeinek.

A hálózatból a vízfogyasztást az ÁNTSZ csak forralás után ajánlotta, a település vízszolgáltatóját, a Daköv Dabas és Környéke Vízügyi Kft.-t pedig kötelezte, hogy klórral fertőtlenítse a vizet. A szabad klór vízbe engedett mértékét literenként 0,3-0,5 milligrammban szabta meg.



Csak semmi pánik

A lakosságot aznap Bencze István polgármester tájékoztatta a község honlapján, hogy csak forralás után használhatják ivásra a vezetékes vizet. Azt nem árulta el, hogy E. coli baktériumos fertőzés történt. Azzal indokolta az intézkedést, hogy a hatóság által


2014. október 10-én tartott helyszíni ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a települési közüzemi vízhálózaton folyó rekonstrukció/felújítás olyan szakaszba ért, ami megnövelte a vízminőség romlásának kockázatát

Figyelemmel a kockázatra, indokolttá vált a lakosság érdekében a fenti vízbiztonsági intézkedések megtétele – írta blogjában a polgármester.

Az ÁNTSZ határozata és az arra hivatkozó polgármesteri tájékoztató ugyanakkor több eltérést mutat. A birtokunkba került dokumentumban:
  • a hatóság nem megelőzést, hanem vízminőség-megőrzést említ,
  • a zajló víziközmű-beruházásról nincs szó benne,
  • a határozat indoklásában szeptember 23-i, nem pedig október 10-i mérési eredmény szerepel.
A polgármester kérdésünkre azt mondta: valószínűleg azért nem hozták a lakosság tudomására a fertőzést, mert nem akartak pánikot kelteni a településen.

A szolgáltató, a Daköv se közölte a fertőzés tényét falragaszain. Hasonlóan a polgármesterhez, megelőző intézkedésnek nevezte a vízforralást, mint a „fokozott biztonsági rendszabály” részét. Nem fedte fel a valódi okot, hogy az ÁNTSZ nem az építkezés, hanem fertőzés miatt tiltotta meg a víz fogyasztását, rendelte el a víz klórozását.


Ivóvíz Dömsödön, 2015. április


A házirvos se tudta

Mindenesetre elterjedt a hír, hogy az óvodában és az iskolában elzárták a vizet. Attól fogva három hónapon át Ráckevéről, lajtos kocsival hoztak ivóvizet a két intézménybe. „A fertőzésről nem tudtunk, csak a pletyka terjedt, még a háziorvos se kapott értesítést, az iskolában is mindenfélét beszéltek” – emlékezett a VS.hu-nak egy dömsödi lakos. Csak annyit tudtak, forralni kell a vizet.

A VS.hu két dömsödi háziorvossal beszélt. Egyikük tőlünk értesült arról, mi okozta a fertőzést. Azt mondta, a tisztiorvosi szolgálattal kétszer beszélt, mindkétszer megnyugtatták, az ivóvíz kifogástalan. Az ÁNTSZ a dömsödi ivóvíz minőségére vonatkozó határozatainak egyikét se kapta meg, így azt se, amelyik a fertőzés tényét megállapította. A másik háziorvos szintén nem kapott hivatalos értesítést sem az ÁNTSZ-től, sem az önkormányzattól. Pedig a tisztiorvosi szolgálat rendszeresen tájékoztatni szokta egyéb ügyekben, például a Duna vízminőségéről. Arra nem tudott választ adni, ezúttal ez miért maradt el.

A kormányhivataltól megkérdeztük, miért nem tájékoztatták a fertőzésről közvetlenül a háziorvosokat is. Erre azt a választ kaptuk, ez az önkormányzat feladata lett volna: „A helyi önkormányzat számára jeleztük, hogy szükségessé vált a település teljes lakosságának tájékoztatása a helyben szokásos módon, közérthetően megfogalmazott és végrehajtott kihirdetés útján, egyben az üzemeltetőt pedig köteleztük ennek végrehajtására, ezzel biztosítva a teljes lakosság tájékoztatását.”


Az új hidroglóbusz


17 napig ezt itták

A coli baktériumot 48 óra alatt tudják kitenyészteni, további egy nap szükséges ahhoz, hogy az ellene ható anyagot beazonosítsák – mondta el egy háziorvosi praxisban dolgozó orvos lapunknak. Az ÁNTSZ első mérése szeptember 23-án történt, a határozat október 10-én emailben jutott el a dömsödi polgármesterhez, a kettő között 17 nap telt el.

A fővárosi kormányhivataltól az első mérés és az intézkedés között eltelt 17 napra a következő magyarázatot adta. A szeptember 23-án a napközis konyhában vett vízminta vizsgálati eredményét csak 6 nappal később, szeptember 29-én adta ki a laboratórium.

A járási népegészségügyi intézet azonnal telefonon értesítette a főzőkonyha vezetőjét, a polgármestert és a vízmű üzemeltetőjét, hogy a vezetékes víz főzésre, kézmosásra és mosogatásra nem használható fel. A Daköv szeptember 29-én megkezdte a főzőkonyhai vízhálózat fertőtlenítését, az önkormányzat 12 darab 25 literes ballonnal megkezdte vízszállítást.

Rákérdeztünk arra, miért nem rendelték el a teljes településen a vízforralást – a kormányhivatal szerint ez nem volt indokolt. „A járási népegészségügyi intézet szeptember 30-án délelőtt helyszíni ellenőrzést tartott a főzőkonyhán.


Mivel a szükséges intézkedéseket a vízmű üzemeltetője és a főzőkonyha fenntartója is önként megtette, a nem megfelelő minőségű víz használatának határozati úton való megtiltása nem volt indokolt”

– tudatta a kormányhivatal. Csakhogy a belső hálózat fertőtlenítése után vett önellenőrző vízminta sem lett megfelelő, ezért október 6-án, majd 8-már a települési hálózat több pontján mértek. Ezek a minták is mind szennyezettséget mutattak. Ekkor a Daköv az egyik kutat leállította, a másik kútnál fertőtlenítőszer-adagoló berendezést helyezett üzembe.

Másnap a kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve helyszíni szemlét tartott a vízműnél, 10-én határozattal döntött a vízforralás és a klórozás elrendeléséről.


Ismeretlen tettes

Az október 12-i választás utáni héten a polgármester Dabason, személyesen kereste meg a Daköv igazgatóját, azonnali belső vizsgálatot kérve. Másfél hónappal később 30 oldalas vizsgálati anyagot kapott, ez azonban nem tartalmazott semmiféle konkrét utalást a fertőzés eredetére. A Daköv igazgatója ígéretet tett arra, hogy mozgósítanak minden szabad munkaerőt, és meg fogják találni az okát. Ez azóta sem történt meg – közölte a VS.hu-val a polgármester.


Bencze megelégelve a szolgáltató hozzáállását, az ivóvíz fertőzése miatt decemberben ismeretlen tettessel szemben tett feljelentést. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság tettes hiányában zárta le a nyomozást – tudtuk meg a polgármestertől, akit meg se hallgatott a rendőrség.

A polgármester szerint a szándékosság kizárható, inkább gondatlanságra gyanakszik. Bár lapunknak megpendítette az egybeesést az önkormányzati választásokkal, annyira elvetemült embert nem ismer Dömsödön. Azt inkább elképzelhetőnek tartja, hogy egy artézi kútból került valahogyan a hálózatba a szennyezés, de bizonyíték erre sincs. Ahogy arra se, hogy a szolgáltatót, a projekt kivitelezőjét vagy valamelyik fogyasztót terheli a felelősség, amiért fekália került a dömsödiek vízébe.

A több hónapon át tartó fertőzés és a termelő kút elzárása ugyanakkor arra utal, nem egyedi szennyezés történhetett. Olyan hírek is elterjedtek, hogy a régi víztoronyból eltávolított madárürülék okozhatta a fertőzést, amit a polgármester kérdésünkre szintén elképzelhetetlennek tart. A VS.hu-nak ugyanakkor egy neve elhallgatását kérő, a városközpontban dolgozó dömsödi azt mondta, ezt a magyarázatot nem másoktól, mint a kivitelezésen dolgozó munkásoktól hallotta.


A munkások szerint a régi víztoronyról levakart guanó okozta


Ennél is van rosszabb

A helyzet később sem javult, sőt romlott. Az ÁNTSZ december 5-től kötelezte a Dakövöt, hogy az egész település területén lajtos kocsival biztosítsa az ivóvizet. A mérési eredmények ismét nem igazolták, hogy elfogadható az ivóvíz minősége. A vízszállítást tíz napon át tartotta fenn a hatóság. Ez már komoly riadalmat okozott a településen, hiszen erre még nem volt példa. A polgármester ekkor írt először az önkormányzat honlapján arról, hogy a víz fertőzött. Azért kell vizet osztani. Azzal zárta blogbejegyzését: bízik abban, karácsonyra lesz jó ivóvizük, és elfelejtik az egészet. De nem így lett.

Karácsony előtt hasmenéses járvány támadt a nagyközségben. A Dömsödön több évtizede élő forrásunk úgy emlékezett, máskor is volt már hasonlóra példa, de a tavalyi és idei megbetegedések száma szerinte többszöröse volt a korábbiaknak. Nem csak olyanok kapták el, akik gyerekekkel foglalkoztak, vagy sokak által látogatott helyiségekben tartózkodtak, hanem akik egymagukban élnek és a vezetékes vizet fogyasztják.

A fertőzés azóta több hullámban ismétlődik Dömsödön, de az általunk megkérdezett két háziorvos nem hozta összefüggésbe az E. colival. Egyikük nem tapasztalta, hogy megugrott volna a hasmenéses, hányásos tüneteket produkáló esetek száma. Ugyanakkor a VS.hu-nak azt is elmondta, azóta se tudják a kiváltó okát, mivel a településen nem tudják azonosítani a kórokozót – ezt a fővárosban lehetne megtenni. Az ÁNTSZ a vízminőségről azt mondta, hogy jó, ezért ezt azt okot kizárták, viszont a lakosoknak meggyőződése, hogy az ivóvíz okozta – fűzte hozzá.

A VS.hu-nak nyilatkozó második háziorvos elmondása szerint az elmúlt félévben több székletmintát is küldött az ÁNTSZ-be, de egyiken sem tenyészett ki az E. coli.

A kormányhivatal tájékoztatása szerint 2014-ben Dömsöd vízhálózatáról tíz alkalommal, összesen 30 hatósági vízmintát vettek. Ebből 5 alkalommal, összesen 10 minta esetében volt kimutatható az E. coli vagy a Enterococcus baktérium. Nem csak a napközis konyhán, hanem az óvodai konyhán, két közkútnál és a víztoronynál is. Lényegében a teljes településen.


Kifolyó a dömsödi vízműtelepen


Kutyának se kell

A kormányhivatal október 14-én és december 10-én a ráckevei Daköv-irodában tartott egyeztetésen megállapította, hogy a szolgáltató eleget tett a határozatban foglaltaknak. Tájékoztatása megfelelő volt, a hálózatba adagolt hipó-mennyiség emelését is rendben levőnek találták. A klórozás azonban azóta is gondot okoz.

A víz a mai napig nem tisztult ki Dömsödön, jóllehet az ÁNTSZ december 15-én feloldotta az vízforralási intézkedést. A szolgáltató nem spórolt a klórral, jócskán adagolta a hálózatba, emiatt a víz ismét ihatatlanná vált. Több felnőtt és gyerek is ekcémás bőrkiütést kapott fürdés után.

A polgármester a VS.hu-nak arról beszélt, több alkalommal mértek a határérték feletti klórmennyiséget az ivóvízben, és a panaszok csak a múlt héten kezdtek csökkenni. Mindez annak ellenére történt, hogy a Daköv – a polgármester tájékoztatása szerint – december közepén megígérte, a felére csökkenti az addig adagolt klór mennyiségét.

Egy helyi lakos azt mondta a VS-nek, a kutyája változatlanul nem iszik a vízből, ha kitölti neki, két napig feléje se megy. Egy másik dömsödi szerint a helyiek 80 százaléka már áttért az ásványvízre, olyannyira nem bíznak a vezetékesben. „Vagy sós, vagy büdös, zavaros vagy klóros a víz” – indokolta.

A polgármester legutóbb április 10-én egyeztetett az ivóvíz beruházás helyszínén a Bíró utcai vízmű területén a kivitelezésben érdekelt cégek képviselőivel. A téma az ivóvíz ismételt túlzott klórozása volt.


A megbeszélés során egyértelműen nem lehetett megállapítani, hogy hol és mikor kerül bele a vízvezeték rendszerbe a klór túlzott mennyisége

– összegezte a találkozó tanúságát. Azt laikusként is megállapította, hogy nem az elektronikus szabályozó rendszer miatt kerül vízhálózatba a klór. A forrása azonban ennek se lett meg.

Annyit sikerült elérnie, hogy a 0.3 mikrogramm/liter klórmennyiséget 0.1 mikrogramm/liter mennyiségre alá állítsák be. Ugyanakkor a szolgáltató több szakaszban megkezdte a hálózat átmosását, emiatt időnként sárgás, zöldes színű lesz a víz.