Az elitkommandósokat is befogták a kerítésépítésbe

Fotó: MTI / Mohai Balázs

-


4300 katona vett részt szeptemberben a szerb határnál a kerítésépítési munkákban. Erről egy parlamenti kérdésre adott válaszában (pdf) Simicskó István honvédelmi miniszter számolt be.

Simicskónak Demeter Márta szocialista képviselő tett fel több írásbeli kérdést. Az ellenzéki politikus azért volt kíváncsi a katonai bevetés részleteire, mert Orbán Viktor szeptember 7-én váratlan látogatást tett az épülő kerítésnél.

A miniszterelnök ezt követően kijelentette: „fel kell gyorsítani az ott folyó munkálatokat, ehhez nagy létszámú élőerőt kell biztosítani, valamint mindenkinek fel kell készülni arra, hogy a következő hetekben intenzív munkát kell végezni”.

Hende Csaba honvédelmi miniszter szintén szeptember 7-én mondott le, miután a kormányfő elégedetlen volt a kerítésépítés tempójával. Ezt követően a munka felgyorsult, a kerítés egy hét múlva állt is a teljes szerb–magyar szakaszon.

A honvédelmi miniszter szerint ebben az időszakban közel húsz különböző alakulat vett részt a déli határnál zajló „Határozott Fellépés 2015” nevű gyakorlatban, illetve a biztonsági határzár építésében. Az alakulatok között volt a különböző külföldi missziókban is bevetett Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj.

A miniszter válaszában hosszan részletezte azt is, hogy pontosan mit csináltak a katonák. Ezek között említette a kerítéshez szükséges cölöpök leverését, a drótháló kifeszítését, a szögesdrót kihelyezését a kerítés tetejére, az illegális határátlépők okozott károk felmérését.