Az életünk durvább, mint egy brutális thriller

Forrás: Titanic filmfesztivál

-

Április 10. és 18. közt rendezik meg idén a Titanic filmfesztivált, ami még mindig az egyik legjobb filmes rendezvény azoknak, akik számára nem a képregényfilmek jelentik a mozit. Végre nagyvásznon láthatjuk Julianne Moore Oscar-díjas alakítását, az agyament Snowpiercert és a tavalyi év legjobb westernjét is. Mi ezt a tíz filmet ajánljuk a fesztivál programjából.


Ex Machina

A brit Alex Garlandot eddig íróként ismertük, elsősorban Danny Boyle-lal közös munkái (A part, 28 nappal később, Napfény) révén, de most rendezőként is bemutatkozik. Filmje agyasnak tűnő sci-fi thriller, amelynek a középpontjában a Kódjátszma miatt mostanság sokak számára ismertté vált Turing-teszt áll: a programozó főhősnek (Domhnall Gleeson) egy Ava nevű, csábító robotlányról (Alicia Vikander) kell eldöntenie, hogy valóban rendelkezik-e emberi intelligenciával. A sajátos feladatot főnökétől, Ava megalkotójától (Oscar Isaac) kapja, aki világ végi luxusvillájában zárja össze a fiút a robottal, de míg az elején úgy tűnik, a főnök kezében az irányítás, a viszonyok hármójuk közt egyre jobban összekuszálódnak. A külföldön jól fogadott film nálunk nem kerül rendes moziforgalmazásba, úgyhogy érdemes a Titanicon lecsapni rá.

Vetítések:

  • április 12., vasárnap 16:30 Uránia
  • április 15., szerda 19:00 Uránia



A megváltás (The Salvation)

A kortárs dán filmről a legtöbb embernek valószínűleg a fekete humorú vígjátékok ugranak be először, de jó tudni, hogy a tavalyi év legjobb westernfilmje is dán. A megváltásban minden megvan, ami a középutas hollywoodi westernekből hiányzik: olyan pátoszmentes és naturálisan brutális, hogy az ember abszolút elhiszi, hogy tényleg valami ilyesmi lehetett az élet a vadnyugaton. A film egyébként egy véres bosszúdráma, amelynek elszánt, morálisan megingathatatlan dán telepes főhősét Mads Mikkelsen játssza, Eva Green pedig emlékezetes alakítást nyújt egy olyan nő szerepében, akinek indiánok kivágták a nyelvét. Igaz, hogy már DVD-n is kijött nálunk, de nagyvásznon látni az igazi!

Vetítések:

  • április 10., péntek 19:15 Toldi
  • április 15., szerda 20:45 Puskin



Citizenfour

Ez az Oscar-díjjal és egy csomó más elismeréssel kitüntetett dokumentumfilm javarészt annak a több napon keresztül tartó beszélgetésnek a felvételéből áll, melynek során Edward Snowden elmesélte a rendezőnek, Laura Poitrasnak és két tényfeltáró újságírónak, hogy rájött, az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal illegális módon, gyakorlatilag teljes körű megfigyelés alatt tartja az amerikaiakat (és külföldi intézményeket is). A – feltehetően részben a körülmények kényszere miatt – nagyon keresetlen, természetes stílusban készült filmben semmi hatásvadász elem nincs, ahogy Snowdentől is idegen minden magamutogatás, és így tudnak igazán előtérben maradni az elhangzó információk, amelyek önmagukban annyira döbbenetesek, hogy székbe szögezik a nézőt, nem kell hozzájuk semmiféle körítés. Ráeszmélünk, hogy az életünk durvább, mint a legfifikásabb hackeres thriller cselekménye, de hiába, miután vége a filmnek, mi mást tehetnénk, mint hogy újra leülünk a laptopunk elé? Aki az egy szem titanicos vetítésre nem tud elmenni, annak sem kell csüggednie: a hónap végétől több moziban is játsszák a filmet.

Vetítés:

  • április 17., péntek 20:00 Puskin



Sötét húzások (Night Moves)

Nem új film – a 2013-as velencei filmfesztiválon volt a világpremierje – és hozzá is lehet jutni anélkül, hogy az ember elhagyná a lakását, no, de ki az, aki szívesen belevág egy komótos tempójú ökothrillerbe otthon? Az ilyesmit pont fesztiválon klassz nézni, és utána vitatkozni róla egy jót. A Wendy és Lucyt is jegyző Kelly Reichardt filmje három ökoterroristáról szól – Jesse Eisenberg, Dakota Fanning és Peter Sarsgaard alakítják őket –, akik a film első felében szép lassan, csendesen készülnek egy gát felrobbantására. Akciójuk nem úgy sül el, ahogy tervezték, és innentől kezdve a figurák közti viszonyok kerülnek előtérbe, és igazi lélektani thrillerré változik a film.

Vetítések:

  • április 12., vasárnap 18:45 Toldi
  • április 15., szerda 16:45 Uránia



A csend képe (The Look of Silence)

Joshua Oppenheimer előző egész estés dokumentumfilmjét, a nagy visszhangot kiváltó Az ölés aktusát a 2013-es Titanicon vetítették, A csend képe ezt folytatja. Az ölés aktusában a rendező megdöbbentő módon a 60-as évekbeli indonéz tömegmészárlások elkövetőivel játszatta újra az eseményeket, így egy egészen bizarr helyzet létrehozásával késztette arra a gyilkosokat, hogy szembenézzenek tetteikkel. A folytatásban az egyik áldozat legfiatalabb testvére a főszereplő, aki rájön, ki ölte meg a bátyját, és úgy dönt, megkeresi a gyilkost, és felteszi neki azokat a kérdéseket, melyek segítségével talán közelebb kerül a szörnyűségek megértéséhez. De nem Az ölés aktusa 2-re kell számítani: ennek a filmnek a hangulata visszafogottabb és líraibb. A csend képe elnyerte a zsűri nagydíját a tavalyi velencei filmfesztiválon.

Vetítések:

  • április 10., péntek 18:30 Uránia
  • április 18., szombat 17:15 Puskin



Megmaradt Alice-nek (Still Alice)

Ha esetleg valakinek előítéletei lennének az olyan könnyfakasztó drámákkal szemben, amelyekre Oscar-díjakat osztogatnak, megnyugtathatjuk: bár a Still Alice első hallásra pont ilyennek tűnik, sőt, ilyen is, de egyáltalán nem az a manipulatív, hatásvadász, szentimentális valami, amitől egyesek netán tartanak. A nem túlságosan emlékezetes Quinceanera rendezőpárosa (Richard Glatzer és Wash Westmoreland) most eltalálta a megfelelő hangot, és az alzheimeres nyelvészprofesszor leépülését és ennek a családjára gyakorolt hatását úgy ábrázolják, hogy az pont hitelesen szívszaggató. A főszerepet alakító, Oscarral elismert Julianne Moore pedig tényleg fantasztikus. A film nem kerül moziforgalmazásba, vagyis érdemes most megnézni.

Vetítések:

  • április 11., szombat 17:45 Uránia
  • április 17., péntek 20:45 Uránia



Snowpiercer

Bong Joon-ho filmje a tavalyi Titanicon lett volna időszerű, mostani bemutatása fájdalmasan későinek tűnik ahhoz képest, hogy 2013 nyarán, csaknem két éve volt tele a filmes sajtó azzal, hogy Harvey Weinstein és a rendező egymásnak ugrott amiatt, hogy az Ollókezűnek becézett producer 20 percet ki akart vágni a filmből. Ennek ellenére örvendetes, hogy most végre meg lehet nézni nagyvásznon is, mert ha valamit, ezt tényleg érdemes. Aki még nem ismerné a sztorit: a látványos sci-fiben beköszöntött a jégkorszak, és a kevéske túlélő egy olyan vonaton él, ami folyamatosan robog körben a Földön. A mozdonyhoz közeli szakaszokban, luxuskörülmények közt dőzsöl az elit, hátul nyomorognak a szegény elnyomottak, akik egyszer csak fellázadnak. A (mellesleg egy francia képregényen alapuló) történetnek semmi értelme, de A gazdatest rendezője olyan hatásos agymenést öntött a vászonra, ami egyszerűen lenyűgöző. A főhőst alakító, nem túlságosan karizmatikus Chris Evanst pedig olyan kaliberű színészek támogatják, mint Tilda Swinton, John Hurt és Ed Harris.

Vetítések:

  • április 14., 20:30 Puskin
  • április 18., 20:45 Toldi



Taxi

A berlini filmfesztiválra jellemző, hogy nem annyira jó filmeket is beválogatnak a programba, esetleg akár díjazzák is őket, ha társadalmi-politikai szempontból nagy a jelentőségük. A filmezéstől eltiltott, nagynevű iráni rendező, Jafar Panahi filmjének idén megítélt Arany Medve kapcsán is felmerülhetne ez az aggodalom, de szerencsére alaptalan: a Taxi nemcsak fontos, hanem nagyon érdekes film is. Panahi nem jött zavarba attól, hogy titokban kell forgatnia, és egy taxi műszerfalára erősített egy kicsi, forgatható kamerát, amivel a taxiban ülőket és az utcát is pásztázhatta. A különféle utasokat felvevő, és így egyik minidrámából a másikba csöppenő taxist saját maga alakítja, utasai pedig megjelenítik a mai Teherán különböző arcait, élesen reflektálva a jelenlegi politikai helyzetre. Ha ez néha picit didaktikus is, a film hangvétele lenyűgöző: Panahi kedélyes, játékos attitűddel, minden önsajnálattól és mártíromságtól mentesen filmez, ami a Taxit a szólásszabadság és a mozi örömünnepévé teszi.

Vetítések:

  • április 13., 20:45 Uránia
  • április 18., 19:00 Toldi



The Duke of Burgundy

Április 30-tól rendes moziforgalmazásba is kerül majd, de aki addig sem bír magával, már a Titanicon megnézheti a szadomazóban utazó leszbikusokat. Azok után, hogy annyi szó esett már a szájbavizelésről (nem mutatják, csak hallani!), sokan talán meg fognak lepődni, hogy a film mennyire nem az extremitásokról szól, hanem ellenkezőleg, pont azt mutatja meg, mennyire hétköznapi az is, amit sokan extrémnek tartanak: hogy az ember elfárad, ha hosszasan kell ülnie a másik arcán, hogy néha macerás, ha párunk ragaszkodik hozzá, hogy éjszakára bezárjuk egy szűk helyre, és hogy ezt a kapcsolatot épp úgy megmérgezheti az önzés, a hűtlenség vagy a megszokás, mint bármelyik másikat. Kiemelkedő az aprólékosan kidolgozott, gyönyörű képi világ és a hangmérnöki munka, melyek tényleg érzéki élménnyé teszik a filmet.

Vetítések:

  • április 11., szombat 20:00 Uránia
  • április 18., szombat 21:00 Puskin



Hideg pólusok (Red Knot)

Az elsőfilmes Scott Cohen munkájára elsősorban azért vagyunk kíváncsiak, mert a Mad Men Pete Campbelljét, azaz Vincent Kartheisert és a bájos Olivia Thirlbyt láthatjuk benne fiatal házaspárként, akik úgy döntenek, elmaradt nászútjukat egy nem éppen hagyományos helyszínen, egy Antarktisz felé tartó hajón pótolják be. Az utazás során azonban feszültségek támadnak közöttük, ami a kényszerű összezártságban különösen furcsa helyzetet eredményez. Cohen eredetileg fotó- és képzőművész, és az impresszionista, nem cselekményközpontú ábrázolásmód a filmjére is jellemző.

Vetítések:

  • április 12., vasárnap 20:45 Puskin
  • április 15., szerda 20:00 Örökmozgó



Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!