Az éhhaláltól menthet meg egy szír várost az ENSZ konvoja

-

A települést már jó ideje ostrom alatt tartja a kormányzat hadserege. Egyre későbbre tolódik a segítség.


Mintegy 40 ezren élhetnek a libanoni határhoz közeli szír városban, Madayában, ahol az emberek közel kerültek az éhhalálhoz, állítólag háziállatokat és füvet esznek, hogy túléljék. Az ENSZ ezért most egy segélykonvojt indított útjára, a szervezet Élelmezési Világprogramjának keretében egy hónapra elengedő élelmiszert és gyógyszert visznek a településre


Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának szóvivője szerint a konvoj be tud majd menni a lázadók uralta városba. Melissa Fleming ezt annak ellenére mondta a BBC-nek, hogy a tervezett vasárnapi indulást hétfőre halasztották. Nyilatkozata szerint a halasztásnak szokásos közigazgatási okai voltak.

Az Orvosok Határok Nélkül képviselője, Brice de la Vigne közben „meglehetősen szörnyűnek” nevezte a városon belüli állapotokat. Adataik szerint már több mint 250 ember szenved akut alultápláltságban, ebből 10 személyt azonnal ki kellene hozni a városból, hogy túlélje a borzalmakat.

A szállítmány célba éréséhez azonban számos problémát kell megoldani, így meg kell állapodni hozzá a kormányzati és a lázadó erőkkel, valamint az ott harcoló katonákkal is.

Nem csak Madaya, hanem másik kettő, a szír elnök kezében levő településen –- Kefrayában és Foahban – is katasztrófa közeli állapotok uralkodnak, itt a lázadók vették körbe a városokat.

Szíriában akár 4,5 millió ember élhet nehezen megközelíthető területeken, ebből 400 ezren a 15, ostrom alatt álló területen, ahol semmilyen életmentő támogatáshoz nem férnek hozzá.