Az egymilliomodik futót és havat is várnak a londoni maratonon

Fotó: Still ePsiLoN from Dubai, UAE

-

A vasárnapi versenyen mintegy 38 000 futó indul, a legidősebb 88 éves. Iva Barr harmincon túl kezdett futni, és ott volt már az első, az 1981-es londoni maratonon is.


A londoni utcai maratont 1981 óta rendezik meg, és egyike a legnépszerűbb és egyben a legnagyobb pénzdíjakkal járó utcai futóversenyeknek. Egyik állomása a World Marathon Major (WMM) elnevezésű, hat nagyvárosban - Tokió, Boston, New York, London, Berlin, Chicago - zajló versenysorozatnak. Mind a hatot 844 futó teljesítette eddig a világon, köztük egyetlen magyar, Vas Gábor.

Vasárnap a londoni maraton történetének egymilliomodik versenyzője is átszakítja a várakozások szerint a célszalagot. Indulnak a tavalyi győztesek is, és Kelly Holmes a korábban kétszeres olimpiai bajnok brit középtávfutó is.

Ami még sosem fordult elő, most megtörténhet: az időjárás előrejelzések jeges csapadékot jósolnak, vagyis nem lehetetlen hogy hó is esik, ugyanakkor a BBC szerint nem lesz elég hideg ahhoz, hogy ha esik is, megmaradjon.

A legidősebb versenyző, a 88 éves Iva Barr Bedford-ból, aki szerint a titok a "jó cipő, kényelmes ruházat, és az elején olyan lassú tempó, amilyen csak lehet, alig több, mint egy tempós gyaloglás". Harmincnál is több maratont futott már, amióta 55 évesen részt vett az elsőn. A futással nem versenyezni akar, mondta, viszont jótékony célokra mostanáig több millió forintnak megfelelő összeget gyűjtött össze.