Az egyenruha lötyöghet, de senki nem szívat – bevonultam katonának

Fotó: Hirling Bálint

-

Katona már nem csak hivatásszerűen lehet valaki, tartalékosként akár pár hétre vagy hónapra, másodállásban is kipróbálhatjuk, milyen manapság védeni a hont. Bevonultam a honvédség Soroksári úti laktanyájába, ahol több meglepetés is ért.


A kocsmai sztorizások kifogyhatatlan tárházául szolgáló sorkatonaságot már 2004-ben eltörölték ugyan, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kóstolhatnánk bele a katonaságba akár amolyan szezonális másodállásként is. Erre a 2012-ben bevezetett önkéntes tartalékos rendszer keretében nyílik lehetőség: ha valaki – legyen férfi vagy nő – megfelel a csatlakozás feltételeinek, és hajlandó teljesíteni a huszonöt napos alapkiképzést, akkor békeidőben is jó eséllyel találnak neki feladatot a honvédségnél. Ehhez nem kell feladnia a polgári foglalkozását vagy a tanulmányait, a honvédség ugyanis csak előre egyeztetett időpontban (ne adj isten háború vagy katasztrófahelyzet esetén) hívja be, kétévente legfeljebb három hónapra. Ez egy elméleti maximum, a valós behívási idő mindenkinél más, és természetesen bármikor ki is lehet szállni, ha valaki időközben rájönne, hogy ez mégsem neki való. A tartalékos szolgálatért az igénybevételtől függően némi pénz is jár, a munkáltatókat pedig támogatásokkal motiválja az állam, hogy a behívó miatt esetleg felboruló munkaidő ellenére is megérje alkalmazni az önkéntes katonákat.

Miután a program elindult, úgy döntöttem, tartalékosnak állok, és 2013-ban végig is csináltam az alapkiképzést (a rendszerrel kapcsolatos tudnivalókról itt olvashat bővebben).



Az idei évre tervezett behívásom időpontját már hónapokkal korábban bejelentette nekem a honvédség, és mivel a dátum megfelelt, maradtunk is ebben. Idén három hét tényleges szolgálatra kellett bevonulnom. A behívó mellé részletes listát is kaptam arról, mi mindent kell magammal vinnem, hogy aztán kiderüljön, az összecsomagolt cuccokból a sportfelszerelésen kívül valójában másra nem is lett volna szükség. Persze, én budapestiként naponta hazajártam; aki például Siófokról vonult be Tatára, az nyilván nagyobb hasznát vette a két lakatnak, a vállfának vagy a tisztálkodófelszerelésnek.


A katona ma már időbeosztását tekintve nem igazán tér el egy átlagos munkavállalótól. A munkaidő rendszerint reggel 7.30-tól délután négyig, péntekenként pedig fél 2-ig tart. A fegyelem azért persze meghatározó, mégiscsak a katonaságról van szó: negyed és fél nyolc között mindenki pedánsan beérkezik, és fél nyolcra már katonai egyenruhában el is foglalja a szolgálati helyét. Pontban a munkaidő végén pedig mindenki leteszi a munkát, a túlóra ebben a körben nem is nagyon értelmezhető (egyéni kivételek azért akadnak).


A laktanya környékét viszont ezután sem árasztják el az uniformisok: az egyenruhát ugyan elvileg a hazautazás alatt is lehetne viselni, de a katonák nem igazán élnek ezzel a lehetőséggel.



Lazább, mint ahogy elképzelnénk

Az ember persze arra számít, hogy egy ilyen formális szabályokon és szigorú hierarchián nyugvó szervezetből ha valami, hát a rugalmasság biztosan hiányzik. Ennek azonban éppen az ellenkezőjét tapasztaltam: az általam megismert katonák lazább és nyitottabb szellemben dolgoznak, nagyobb segítőkészséggel és toleranciával állnak egymáshoz, mint sok civil cég munkatársa.

Szó sincs már arról sem, hogy a laktanyában pillanatonként tisztelgő katonákba botlana az ember. Az objektum parancsnokának (aki egy tábornok) és második emberének (aki egy ezredes) ugyan kivétel nélkül mindig mindenki tiszteleg, ennél alacsonyabb rendfokozatokban azonban jellemzően egy kézfogásban és egy „jó reggelt”-ben merül ki a köszöntés (persze valószínűleg laktanyája is válogatja, hol, mi a szokás).

Ugyancsak elmúlt már az idő, amikor a katonának még ahhoz is engedélyt kellett kérnie a feljebbvalójától, hogy kérdezzen. Noha az „alezredes/százados/törzsőrmester úr” megszólítás, illetve az „erőt, egészséget”, a „parancs, értettem” és a „jelentkezem” kifejezések előfordulnak, de jóval ritkábban hangzanak el, mint azt a háborús filmek alapján gondolhatnánk.

Szintén teljesen kikoptak a honvédségből azok a durva szívatások, amik anno meghatározták a sorkatonaságot. Ottlétem alatt végig nagyszerű volt a hangulat, az üres időnkben rengeteget beszélgettünk, röpködtek a sztorik a régi időkről. Téma volt bőven, mivel rajtam kívül szinte mindenki legalább tizenöt évet szolgált a seregben, mielőtt tartalékosnak állt.


Tartalékos csapatunk


De mit csinál egy tartalékos katona?

Mivel a honvédségben kis túlzással nincs két pontosan ugyanolyan beosztás – vagyis konkrét munkakör –, ezért általában minden tartalékos teljesen mást csinál a szolgálata során: őrséget ad egy hadgyakorlaton, mesterlövész-kiképzést kap, gépkocsit vezet, logisztikus, esetleg régi hadisírokat újít fel. A lista szinte végtelen.


Engem
a szakképesítésem okán informatikai tisztként osztottak be egy NATO-kompatibilis tervezési központba”. A szolgálatom első napjai a laktanyában lévő katonai szervezetek körülbelüli megismerésével, valamint munkavédelmi, ügyviteli és egyéb előadások meghallgatásával teltek. Ezenkívül, miután a szolgálati időbe éppen beleestek a Hősök Napjával kapcsolatos rendezvények, pár napig „alakiztunk” is (jobbra át, balra át, vigyázzmenet stb.), hogy részt tudjunk venni a Hősök terén rendezett díszszemlén. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a honvédség alapvetően emiatt rendelt be minket, és a katonai szakkiképzésünk már csak hab volt a tortán.



A számítógépek hol vannak?

A NATO logisztikával kapcsolatos „mozgást tervező központ”, ahová a beosztásom szólt, gyakorlatilag két irodát jelentett, amelyekben öt ember dolgozott. Azt gondoltam, hogy akkor ugye nekik van öt számítógépük, mivel végül is ez egy számítógépes csoport. Ehhez képest az asztalokon nemigen mutatkoztak számítógépek. A csapat összesen két laptoppal tud gazdálkodni, de közülük is csak az egyik volt munkára fogható. Van még egy közös számítógépük a hálózaton, ahol az „éles” tervezést csinálják, de ez így is nagyon kevésnek tűnt. Nemcsak a gépekben, hanem kiképzésünkre fordított kapacitásban is akadtak hiányosságok; sajnos az állomány leterheltsége, a sok külső munka miatt nem tudtak annyit foglalkozni velünk, amennyit szerettek volna, de azért megtették, amit lehetett.

Még meglepőbb volt az egyik tartalékos társam beosztása, ami az „informatikai központ”-ba szólt, miközben az informatikai központot csak háborús helyzetben fogják egyáltalán megalakítani, így neki elég nehéz dolga volt.


Ami elveszhet, az el is vész

A katonái ruházat kiosztása sem ment éppen zökkenőmentesen. Elméletileg a dolog úgy működik, hogy mindenkinek saját, új felszerelése van, amit még az első tartalékos kiképzése során kap meg. A nyári felszerelés két zubbonyból, két nadrágból, egy bakancsból (amit szerencsére már nem kell betörni, mint a kilencvenes években), három pólóból, egy sapkából, illetve egy málhazsákból áll (ez viszont pont ugyanolyan, mint 1993-ban). A téli felszereléssel együtt ezt a saját csomagot küldik tovább ahhoz az alakulathoz, ahova időközönként behívják a tartalékos katonát.

A gyakorlatban azonban ez némiképp másként ment. Én még egész jó helyzetben voltam, mert a két zubbonyból csak egyet cserélt ki valaki egy régebbi gyártásúra, az L-es pólók helyett XL-eseket kaptam vissza, és a hevederöv (magyarul derékszíj) is egy hosszabb darabra lett cserélve ahhoz képest, mint amit leadtam. Igaz, utóbbiból vadonatújat kaptam, még a fólia is rajta volt, viszont túl nagynak bizonyult, és bár később kaptam helyette egy megfelelő méretűt, ezt leszereléskor visszatették az eredeti tulajdonos polcára, vagyis a következő behíváskor ismét megkezdődhet majd a kutatás egy hozzám passzoló darab után.


tartalékos katonaság


Az egyik társam, egy nyugállományú ezredes már sokkal rosszabbul járt, neki még a háromhetes szolgálatának a végére sem sikerült kinyomoznia, hogy hol lehet a ruhája, és csak a bevonulás után egy héttel kapott kölcsön egy egyenruhát. Elgondolkodtam: vajon mi lenne itt egy nagyobb katonai mozgósítás esetén, ha már kilenc bevonuló tartalékos felszerelését sem sikerült megoldani egy olyan laktanyában, ahol egyébként a Magyar Honvédség Logisztikai Központja és az Anyagellátó Raktárbázisa is működik.

A szolgálatom alapján világossá vált, mire is gondol a honvédelmi miniszter, amikor arról beszél, hogy „fojtogató pénzhiánnyal” küszködnek a magyar katonák. Mindezt mi sem szemlélteti jobban, mint hogy a tépőzáras rendfokozati jelzésünket (ami a bajtársunk egyenruhájával együtt szintén elkeveredhetett valahol a szállításban) a szolgálatunk végéig sem sikerült megkapnunk, de ugyanez vonatkozik az egyenruhán lévő HUNGARY feliratra és kettőnk esetében a névfeliratra is. Ezeket a hiányzó dolgokat mindenki megpróbálta elkérni valakitől kölcsönbe, a névfeliratot például a felvonulást megelőző utolsó pillanatban, puszta szívességből csinálta meg nekünk valaki a Petőfi-laktanyából.


tartalékos katonaság alakulatok


Az ellátás egész jó

A laktanya egyik leginkább rendezett része az étkezde, ahol naponta mindössze 610 forintért háromféle, kimondottan jó minőségű menüből választhatnak a hivatásos/szerződéses állomány tagjai. A tartalékosok természetesen ingyen kapják az ellátást, ami a naponta hazajáróknak egy ebédet jelent, a többieknek pedig hideg csomagot is osztanak reggelire és vacsorára. Még a bevonulás előtt feltett kérdésemre, miszerint megoldható-e a vegetáriánus étkezés, azt az egyenes választ kaptam, hogy „egyáltalán nem”, de jó hír, hogy nem minden alakulatnál ez a helyzet. Szóval a vegáknak ajánlott érdeklődniük, hogy melyik helyőrségben tudják ezt biztosítani nekik (Tatán például tudják).


Kiből lesz a tartalékos?

Az önkéntes műveleti tartalékos állomány jelentős részét ma még a volt korkedvezménnyel (25 éves szolgálat után) nyugdíjba vonult katonatisztek és altisztek alkotják, akik nem csupán a kaland kedvéért csatlakoztak újra a honvédséghez. Hanem azért is, mert 2012-ben a szolgálati nyugdíjukat átminősítették „szolgálati járandósággá”, amiből aztán automatikusan levonnak évi 16 százalékot, kivéve, ha valakit felvesznek tartalékos szolgálatra – ami így már kimondottan erős motiváció a csatlakozásra. Ilyenkor jellemzően alacsonyabb rendfokozatot/beosztást kapnak, így a nyugállományú ezredesek és alezredesek nálunk például tartalékos századosok (de más alakulatnál olyat is hallottam, hogy törzsőrmesterek) lettek. Mondjuk úgy, ez nem váltott ki kitörő örömet belőlük.

Az első időszakban szinte csak ez a korosztály adta a tartalékos állományt, aztán évről évre egyre több fiatal kezdett el jelentkezni (főként civil egyetemisták, főiskolások), a tendencia pedig folytatódik. (Hozzáteszem, a már leszerelt egykori szerződéses legénységi katonák bevonzására is nagy szükség lenne, hiszen más hadseregekben főként ők alkotják a tartalékos állományt, nálunk viszont szinte egyáltalán nincsenek jelen.)

A velem együtt ebbe a laktanyába behívott tartalékosok mind szolgálati járandóságos főtisztek voltak (őrnagy, alezredes, ezredes), ami érthető is, hiszen végül is egy NATO-kompatibilis tervező/logisztikai központba kerültek, ahol magasabb szaktudást igénylő munkakörök várták őket. Azonkívül, hogy 1993-ban aktív katonai tűzszerész voltam, nekem is minimum öt év tanulás kellett még a civil életben, hogy a honvédség egyáltalán fel tudja ajánlani a jelenlegi katonai beosztásomat.


Nehéz a dolga

A kisebb döccenők ellenére jó élmény volt három hétre kiszállni a napi üzleti mókuskerékből, elmerülni egy másik szubkultúrában, ami nem csak abban különbözik a civil világtól, hogy itt egyenruhát viselnek az emberek. Az általam megismert katonák kellemes meglepetéseket okoztak, a munkához való hozzáállásukat pedig igazán nem érheti panasz. Igyekeznek mindenhol helytállni, ám sokszor úgy érzik, túl kevesen vannak, gyakran két vagy három helyen kéne ott lenniük egyszerre, hogy eleget tegyenek minden feladatnak. Ezért aztán sokszor előfordul, hogy nem jutnak el NATO-továbbképzésekre, szakmai konferenciákra, ahová pedig rendszeresen kellene járniuk, hiszen egy meglehetősen komplex és folyamatos tanulást igénylő logisztikai rendszerrel dolgoznak. Ebből a túlterheltségből adódik az is, hogy sokszor nem igazán tudtak foglalkozni a kiképzésünkkel sem, mert éppen máshol kellett lenniük.

Közvetlenül a leszerelésem után kezdődött el például egy olyan magyarországi hadgyakorlat, amelyben 20 ország 1700 katonája és 600 technikai eszköze vett részt, és ez a központ biztosítja az egész hadgyakorlat logisztikai tervezését. Így aztán kész csoda, hogy még arra is volt idejük, hogy a szolgálat végén egy emléklapot is átadjanak nekünk. Jelenleg is ott lóg a szobám falán.